// 2024. október 1., kedd // Malvin
Traian Băsescu

Meghalt a romániai roma holokauszt legidősebb túlélője

1942-ben családjával együtt ki akarták irtani. Azért is 108 évig élt.

A Szeben megyei Alsóporumbákon 108 éves korában meghalt Traian Grancea, a romániai roma holokauszt legidősebb túlélője.

Az egykori vándorkovács történetével azt követően foglalkozott a román sajtó, hogy 2007 októberében Traian Băsescu elnök állami kitüntetést adományozott neki és a roma holokauszt több más túlélőjének.
Amint a bozontos szakállú öregember az Adevărul napilapnak 2012 otóberében elmesélte, 1942-ben kezdődött  kálváriája, amikor a román hadsereg összegyűjtötte a nomád romákat, és egy három hónapos út végén a mai Moldova Köztársasághoz tartozó Transznisztriába telepítette őket. A deportáltaknak a túléléshez szükséges legalapvetőbb feltételeket sem biztosították. Arra kényszerültek, hogy földbe vájt vermekben, víz és élelem nélkül húzzák meg magukat. Lovaikat, pénzüket, ékszereiket elvették.
Traian Granceának egyik testvérével sikerült 1946-ban visszajönnie Erdélybe. A transznisztriai kitelepítés idején elveszítette édesapját, nővérét, feleségét és két gyermekét, édesanyját pedig a hazavezető úton kellett eltemetnie.
A romák kitelepítését Ion Antonescu marsall, Románia Hitler-barát kormányzója rendelte el 1942. május 24-én. A romániai holokauszt tanulmányozására létrehozott nemzetközi bizottság adatai szerint 25 ezer romát telepítettek Transznisztriába a gyéren lakott terület benépesítésének szándékával. A deportáltak közül 11 ezren meghaltak.
A romániai romák királyának tekintett Florin Cioaba korábban több mint 30 ezer deportáltról és 20 ezer halottról beszélt. Hozzátette, a pontos számokat azért nehéz megállapítani, mert a deportáltak jelentős hányadának nem volt  személyi okmánya.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro