// 2026. január 16., péntek // Gusztáv

Még csak nemrég sétált be a börtönbe Elena Udrea, egy kínos baki miatt máris kisétálhat onnan

// HIRDETÉS

Több ezer sorstársával együtt…

Emlékszik még, hogy nemrég jogerősen elítélték Elena Udreát vesztegetés elfogadása és hivatali visszaélés miatt, aki megszökött, de visszahozták, és most hat évig kellene börtönben ülnie?

Nos, a jelek szerint nem fog, az állam ügyeletes balekjai ugyanis tettek neki egy szívességet.

Történt ugyanis, hogy az alkotmánybíróság még 2018-ban alkotmányellenesnek találta a büntetőtörvénykönyv egyik passzusát, amely az ügyek elévülésére vonatkozik. Csakhogy a kormány csak idén májusban fogadta el azt a büntetőtörvénykönyv említett passzusát korrigáló sürgősségi rendeletet, amely betömi a joghézagot.

Ám közben a legfelső bíróság keddi döntése nyomán az is kiderült, hogy az időközben eltelt évek alatt nem lehet megállítani az elévülési idő képzeletbeli stopperét, mivel a korrupció az enyhébb bűncselekmények csoportjába tartozik.

A háborús bűnösök, és a szándékosan elkövetett gyilkosság esetében nem évül el a bűncselekmény, de szerencsére az olyan piti kis ügyekben, mint a teljes országot megmérgező korrupció az igazságszolgáltatás sokkal elnézőbb, így aztán a jó öreg Elena Udrea ügyét valószínűleg ejteni fogják.

Mint ahogy több ezer másik ügyet is.

Elena Udrea és sorstársai, köszönik szépen, már csak egy kávét kérnek…

// HIRDETÉS
Különvélemény

A fény győzedelmeskedésének már az újkőkorszak óta szemtanúja az emberiség – miért lenne ez most másképp?

Sánta Miriám

December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Venus és Nichita Ulrache találkozása az erdélyi prózairodalom boncasztalán

Sánta Miriám

Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.

„A restitúció a román demokrácia egyik valódi fokmérője”

Sólyom István

A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi
Főtér

Felháborították az adóemelések, öt kiló aprópénzzel jelent meg a városházán egy férfi

További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet
Krónika

Tánczos: a tavaly elvégzett munkának köszönhetően jobb alapokról kezdjük az idei évet

Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán
Főtér

Nem akar népszerűtlen megszorításokat alkalmazni, inkább lemondott egy erdélyi város polgármestere – hírek szerdán

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket
Székelyhon

Gyilkosságot jelentett be egy fiú, de a rendőrség hiába mozgósított nagy erőket

Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.

Lemondott egy erdélyi  polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát
Krónika

Lemondott egy erdélyi polgármester, mert nem akar népszerűtlen döntéseket hozni, magyar helyettese veheti át a feladatát

Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket
Székelyhon

A világ túlsó végén fogták el a két legkeresettebb román bűnöző közül az egyiket

Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.

// még több főtér.ro