// 2026. szeptember 25., péntek // Eufrozina, Kende

Még Arafat sem mert nemet mondani az ortodox egyház koporsócsókolgatós érsektemetésére

// HIRDETÉS

Járványügyi kockázat ide, járványügyi kockázat oda, a BOR kérését nem lehet megtagadni.

Kétnapos, koporsócsókolgatós temetést szervezett Suceaván az ortodox egyház a koronafertőzésben elhunyt Pimen suceavai és rădăuţi-i ortodox érseknek, a hatóságok pedig inkább szemérmesen félrenéznek, és egymásra mutogatnak, mert senki nem mer szembeszállni a BOR-ral.

Bár a szükségállapot idején a pappal együtt nyolcan, az azóta bevezetett veszélyhelyzetben pedig maximum 16-an vehetnek részt egy temetésen, az egyház gond nélkül megkapta a szükséges engedélyeket a megatemetésre, amelyen így összesen akár ezrek is megfordulhattak. Ne feledjük, hogy mindez Suceaván történt, az ország legnagyobb fertőzési gócpontjában. Bár az emberek nagy része viselt maszkot, és a társadalmi távolságtartást is igyekeztek betartani, már a koporsó megérkezésekor nagy tumultus alakult ki mögötte, a templomban felravatalozott koporsót pedig sok hívő meg is csókolta, ami elképesztő járványügyi kockázattal jár.

Még a máskor oly szigorú és következetes Raed Arafat is csak elnézően legyint, mondván hogy az érseket azért mégsem lehetett úgy eltemetni, mint bárki mást. Úgy tűnik a palesztin származású belügyi államtitkár elég ideje él Romániában, hogy tudja: bár a politika egy nagy, szőrös, rusnya teremtés, ennek az ijesztő állatnak nálunk a BOR a gazdája. Arafat szerint a moldvai és bukovinai püspökség személyes kérése volt, hogy az érsek temetése kivételes lehessen, és erre egyszerűen nem tudtak nemet mondani. Még hozzáteszi, hogy a járványügyi előírások – a kötelező maszkviselés és a két méteres távolság – nem változtak, ha ott helyben az emberek megszegték a szabályokat, az már nem az ő dolguk. Ami lényegében nem igaz, hiszen az ő dolguk. Ja és az átlagemberek esetében szó sem lehet kivételezésről, persze.

A közegészségügyi intézet (INSP) vezetője, Simona Pârvu azzal mentegetőzött, hogy nekik csak formális szerepük volt az ügyben: az egyház megkeresésére egyszerűen elküldték nekik az 1070/2020-as rendelet előírásait. Az említett rendelet mondjuk nem a Covid-19-ben elhunyt személyek temetésének szabályait rögzíti, hanem a szentmisék járványügyi szabályrendszerét, de mindegy.

Mondjuk Adriana Pistol, a közegészségügyi intézet járványügyi részlegének igazgatója eléggé kiakadt a történteken, mint mondta, ők kidolgozzák a belüket, hogy a járványt valahogy megfékezzék, erre egyesek pontosan azt csinálnak, amit csak akarnak.

Andreea Moldovan, a brassói járványkórház epidemiológusa aberránsnak nevezte a kivételezést. Azt is elmondta, hogy komoly szabályrendszert kell betartani egy fertőzött temetésén, hiszen maga a holttest is hordozója még egy ideig a vírusnak, így két zárt hullazsákba kell tenni a testet, és zárt koporsóban szállítani a temetőbe, hogy senki ne érintkezhessen vele közvetlenül. Szerinte egészen elképesztő, hogy a BOR még ezeket az alapszabályokat sem tartotta be.

Anatol Burlacioc, a suceavai megyei kórház orvosa megérti ugyan az eset hitéleti vonatkozását is, járványügyi szempontból ugyanakkor ő is elfogadhatatlannak tartja, ami történt.

Attól még a temetés lezajlott, a BOR ezúttal is nyert, a korona meg köszöni, csak egy kávét kér.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?
Krónika

Útkereső fazekasok Marosvásárhelyen: hagyomány vagy újítás?

Megőrizni a tájegységekre jellemző hagyományos, népi mintákat és formákat vagy a vevők igényeihez igazítani a cserépedényeket – erre a kérdésre is keresték a választ a fazekasok Marosvásárhelyen az Erdélyi Mesterségek Ünnepén.

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix
Főtér

Poloskairtás közben szökött meg egy román rab a velencei börtönből – hírmix

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen
Krónika

„Itt Románia van, nem Magyarország!” Az AUR honatyája magyarul is kirohant az anyanyelvhasználat bővítése ellen

Heves vita alakult ki a képviselőházban az RMDSZ és az AUR képviselői között arról a törvénytervezetről, amely szerint a kisebbségeknek joguk van használni a közigazgatásban az anyanyelvüket azokon a településen is, ahol arányuk 20 százalék alá csökken.

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset történt Maros megyében, 19 éves fiatal vesztette életét

Halálos közúti baleset történt keddre virradó éjjel Marossárpatakon. A balesetben egy autó volt érintett, a benne utazó 19 éves fiatal életét vesztette.

// még több főtér.ro