Az Octavian Șovre által begyűjtött szignók megérkeztek a nagyváradi címzettekhez.
Bár a gesztus okozta botrány még mindig nem ült el, és a lépés nem is maradt következmény nélkül, Octavian Șovre nagyváradi partjelzőt ez sem akadályozta meg, hogy célba juttassa azt a két autogramot, amelyet a Borrussia Dortmund norvég sztárjától, Erling Haalandtól kért a Manchester City elleni múlt heti Bajnokok Ligája-meccs után. A sárga, illetve piros lapra kapott, amúgy igencsak macskakaparásszerű aláírások megérkeztek ahhoz az autizmussal élők támogatására szakosodott nagyváradi egyesülethez, amelyet a partjelző már évek óta támogat. Nem is akárhogy: nem csupán az autogramokat adta át, hanem
A partjelző ugyanis nem magának kérte az ereklyéket, hanem azért, hogy átadja azokat az egyesületnek, amely aztán elárverezi őket, hogy a befolyó pénzből finanszírozza a működését. A Haaland-szignókra máris érkezett ajánlat, bár még hivatalosan nem is kerültek kalapács alá. Egy vevő 1000 eurót lenne hajlandó fizetni értük, de azért van egy olyan érzésünk, hogy az árverés során ennél nagyobb össszegért is elkelhetnek majd. Mint megírtuk, Șovre meglehetősen szokatlan körülmények között gyűjtötte be az autogramokat: a meccs lefújása után a játékoskijáróban loholt Haaland után, aki némi hezitálás után végül kötélnek állt. Az egész világot bejáró képsorok sokakat megbotránkoztattak, elvégre nem túl szokványos, hogy egy partjelző úgy kérjen autogramot egy játékostól, mint egy rajongó kamasz. Ráadásul egy ilyen gesztus a játékvezetés pártatlanságát is kétségbe vonja. A játékvezetők delegálásával megbízott romániai testület már szankcionálta a partjelzőt: bár eredetileg neki kellett volna lengetnie a Craiova és a Kolozsvári CFR közötti, múlt hétvégi meccsen, végül lecserélték. A hivatalos magyarázat szerint azért, mert ugyan gesztusának célja értékelendő, ám az előzetesen vele folytatott beszélgetősből
Ő maga is beismerte ugyanis, hogy a múlt heti meccs után a nemzetközi sajtó folyamatosan hívásokkal bombázta, ezért nyomás alatt érezte magát. Ráadásul – hiába értékelendő a jótékonykodás – a román illetékesek nem bátoríthatják az ilyen kirívó gesztusokat. Az UEFA egyelőre nem döntött arról, hogy megbünteti-e Șovrét, de Roberto Rosetti, az európai szövetség játékvezetői bizottságának elnöke a meccs után körlevélben fordult az érintettekhez, amelyben mindenkit felszólított, hogy viselkedjen méltóságteljesen, és a jövőben tartózkodjon az ilyen lépésektől. Rosetti szerint
Vagyis könnyen megtörténhet, hogy az európai szövetség is megbünteti majd a jótékonykodó partjelzőt valamilyen formában. Ennek a kockázatával ő is tisztában van, hiszen amit tett, azzal megsértette az UEFA normáit, de egy szerdai nyilatkozata szerint azért azt szeretné, ha a végső döntés meghozatalakor az ő és játékvezető társai szakmai tevékenységét vennék alapul. Ami szintén jogos felvetés.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.
Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.
Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.