// 2026. március 19., csütörtök // József, Bánk

Már most a Schweighofernek adjuk a fák 15 százalékát

// HIRDETÉS

És a rétyi fafeldolgozó még nem is indult be. A ZF hármasszabállyal kiszámolta, mennyit vásárol fel az osztrák cég a hazai kitermelt famennyiségből.

Az osztrák Schweighofer vállalatcsoport vásárolja fel a Romániában kitermelt fa 15 százalékát – írta kedden elektronikus kiadásában a Ziarul Financiar című román lap.

A tekintélyes gazdasági-pénzügyi újság Gerald Schweighofert, a vállalat tulajdonosát idézte, aki a lapnak elmondta, hogy évente 2,4 millió köbméter fát vásárol Romániában. Húsz százalékát közvetlenül a Romsilva állami fakitermelő vállalattól szerzi be, a többit több száz forgalmazótól és erdőtulajdonostól.

A lap számításai szerint Romániában évente mintegy 17 millió köbméter fát termelnek ki.

A Schweighofer 2002-ben telepedett meg Romániában, azóta 600 millió eurót fektetett be. Az elmúlt öt évben több mint 340 millió euró nyeresége volt a román leányvállalatnak.

A cégcsoport legnagyobb vállalatának, a Holzindustrie Schweighofernek tavaly 98 millió euró profitja volt 470 millió euró árbevétel mellett. A romániai termelés 80 százalékát 73 országba exportálják - írta a Ziarul Financiar.

Az osztrák vállalat a székelyföldi Kovászna megye Réty (Reci) nevű településén 150 millió eurós beruházással fafeldolgozó üzemet akar építeni. 

Az 50 hektáros területre tervezett, 800 ezer köbméter rönk feldolgozására alkalmas üzem megosztja a helyieket és a környezetvédőket. A 150 céget tömörítő Arbor szövetség úgy vélte, a nagy mennyiségű fa fűrészáruként való kivitele 13 300 munkahely megszűnését eredményezi a térségben működő, késztermékeket gyártó faipari vállalkozásoknál.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

// még több főtér.ro