// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Lelassult a folyamat, a népszámlálás személyes lekérdezési szakaszát is meg kellett hosszabbítani

// HIRDETÉS

A rossz hír az, hogy a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben bizony elég nagy a lemaradás, ezt július 24-ig kellene behozni.

Mint tudjuk, már a népszámlálás online része is rendesen akadozott, így ki kellett tolni a határidőt, és láss csodát: a személyes lekérdezési időszak sem fejeződik be július 17-én, hanem csak egy héttel később.

A halasztásról az Országos Statisztikai Intézet kedden hozott döntést, miután egyértelművé vált, hogy a folyamat úgy lelassult, hogy

gyakorlatilag esélytelen vasárnapig pontot tenni az összeírásra.

Közben a népszámlálás magyar kampányának koordinátorai közleményben jelezték: a határidő-hosszabbítás utolsó esélyt jelent a romániai magyar közösség számára, a cenzus eddigi adatai alapján ugyanis akár 100 ezer magyar is kimaradhat az összeírásból, ha jövő héten nem pörög fel a lekérdezés-válaszadás üteme. A Népszámlálás.ro arra is rámutat, hogy

a jelentős magyar lakossággal rendelkező megyékben bizony elég nagy a lemaradás:

Kolozs megyében a lakosság 26 százalékát nem sikerült összeírni, míg Marosban és Szatmárban 20, Biharban 15, Hargitában 14, Szilágyban 13, Kovászna megyében pedig 12 százalékot kellene pótolni.

Aki eddig lemaradt a cenzusról, még mindig van két esélye, hogy bekerüljön a nyilvántartásba. Mint arról beszámoltunk, sok településen újra megnyitottak az összeírópontok, ahol számlálóbiztos rögzíti az adatainkat. Ezen a linken érhető el az összeírópontok listája. Másrészt az RMDSZ megyei, területi szervezeteinél lehet jelezni, ha még nem járt nálunk a számlálóbiztos. Ők abban segítenek, hogy a lakcímünknek megfelelő körzet számlálóbiztosát értesítik, hogy menjen ki az adott személyhez, családhoz. Ezen a linken találhatók az RMDSZ-irodák telefonos elérhetőségei.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro