Két hónapja még buldózerrel egyengették a talajt, most már az OLX-en árulják a területet, melyen elviekben tilos az építkezés. Sejtjük, mi lesz ennek a vége...
Már megszokhattuk Kolozsváron, hogy soha nem jelent semmi jót, ha váratlanul felbukkan egy munkagép egy még beépítetlen területen. A profitra éhes és a törvényeket rugalmasan értelmező ingatlanmaffia pillanatok alatt lecsap minden négyzetméterre, még akkor is, ha normális esetben építkezésre alkalmatlan területről van szó.
Egy olyan városban, ahol a fedett parkolóhelyekből is képesek illegális garzonlakásokat kialakítani, bármi megtörténhet. Így amikor a Bükk mellett lakó monostoriak arra lettek figyelmesek, hogy egy buldózer egyengeti a talajt az erdő területén,
A magánkézben lévő 3000 négyzetméteres terület az Unirea sporttelep szomszédságában található, besorolása szerint zöldövezetnek számít, ami azt jelenti, hogy nem lehet rajta tömbházat, de lakóházat sem építeni. Elviekben.
Amikor a környéken élők elkezdtek afelől érdeklődni, hogy mégis, mi történik az erdős területen, téma lett a különböző Facebook-csoportokban és a sajtóban is, hogy a Hója után most a Bükköt is elkezdik apránként tönkre vágni. A tulajdonos egyértelművé tette, senkinek semmi köze hozzá, hogy mit csinál a saját területével,
Egy hónap sem telt el azóta, a földdarab máris megjelent az internetes apróhirdetések között, közel egymillió euróért árulják, ráadásul mint beépíthető, városhatáron belüli területet. A hirdetés még mindig aktuális. A tulajdonos – egy bizonyos Aurel Drînda, egy fűrészáruval kereskedő szászfenesi cég adminisztrátora – a sajtó érdeklődésére elmondta: van kereslet a terület iránt, többekkel is tárgyal.
A polgármesteri hivatal illetékesei ugyanakkor megerősítették, hogy semmilyen dokumentációt nem nyújtottak be egyelőre hozzájuk a szóban forgó területtel kapcsolatosan, de tény, hogy
A kérdés már csak az, melyik ingatlanhiénának ér meg egymillió eurót a terület, és vállalja be az esetleges építkezéssel járó jogi huzavonát. Abban biztosak lehetünk, hogy ha az ingatlanfejlesztőkön múlik, nem marad beépítetlenül, mert ahhoz túl értékes.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.

További híreink: felröppent a hír, hogy Bolojan lemond, de hamar cáfolták, az extrém meleg után pedig hirtelen lehűlés várható a hétvégén.