Az arcpirító „győzelmek” sorozata a járványban sem szakadhat meg.
Vannak szép népszokások, mint például a húsvéti locsolkodás, a farsang vagy épp a küszöbön álló karácsonyi kántálás, és vannak kevésbé szépek.
Romániában például egy merőben új népszokás hódít: az úgynevezett „lefolyóba oltakozás”, aminek a lényege az, hogy sok oltásellenes – aki csak az igazolásra pályázik, a vakcinát azonban esze ágában sincs felvenni – egyes korrupt egészségügyi alkalmazottak segítségével csak mímeli az oltakozást, maga az oltóanyag azonban a lefolyóban landol. Hogy ehhez a járványügyi szempontból rendkívül veszélyes lehetőséghez orvosok és asszisztensek segítik hozzá az álhírektől megvezetett oltáselleneseket, az sok mindent elárul az ország szürkeállomány- és morális tartalékairól (nincsenek), a dolog méretei viszont egyenesen kétségbeejtőek.
Lucian Bode belügyminiszter például a tévében beszélt arról, hogy járványidőben sem hagyott alább a hazai bűnözés, és szemléltetésként éppen a fenti példát hozta fel. Románia ugyanis a „lefolyóba oltakozás” terén kenterbe veri az összes európai országot. Jelenleg több mint 500 bűnvádi eljárás van folyamatban országszerte csak ebben a kategóriában, amelyek keretében több mint 1300 ember ellen nyomoznak.
Az első ilyen ügyet még szeptember elején fedezték fel, de meggyőző bizonyítékok vannak arra nézve, hogy az új népszokás már a nyáron elkezdett hódítani. Bode kiemelte a petei határátkelő oltópontjának nagy port kavart esetét: csak itt mintegy 3500 hamis oltásigazolást állítottak ki egyenként 250–300 euró fejében.
Igen, sokan hajlandóak ilyen sok pénzt fizetni az egyébként ingyenes oltás elkerüléséért.
A szomorú valóság pedig az, hogy Romániában – az eddig fel nem fedezett áloltakozókkal együtt – még mindig csak 40% körüli az átoltottság, amivel viszont nem elsők, hanem utolsók vagyunk a kontinensen.
Ha pedig a „lefolyóba oltakozás” a rendőrségi nyilvántartásban már ilyen nagy számokban van jelen, akkor mérget vehetünk rá, hogy a valóságban ennél sokkal borzasztóbb a helyzet.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
Az egyszerűnek tűnő kérdés megválaszolása nehéz. Egy dolog biztos: nem azért, mert bosszút akar állni valamiféle társadalmi igazságtalanságért, ahogy azt egyes karosszék-forradalmárok vizionálják.
Románia közel 280 000 fős lakosságnövekedést könyvelhetett el a bevándorlóknak köszönhetően a 2022 és 2025 közötti időszakban – derül ki a Friedrich Ebert Alapítvány projektjeként működő Monitorul Social hivatalos statisztikákon alapuló adataiból.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.
Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.

Közben egyelőre nem látszik, mikor nő a minimálbér, a miniszter óvatosan fogalmaz. És szexuális erőszakkal gyanúsítják egy volt igazságügyi miniszter fiát.

További híreink: ismét Maros megyében támadt emberre a medve, egy volt igazságügy-miniszter fiát pedig szexuális visszaélések vádjával helyezték előzetes letartóztatásba.

Rálőtt a házkutatásra érkező rendőrökre egy PNL-es önkormányzati képviselő. Majdnem egymillió lejt sikkasztott el egy magánegyetem számláiról egy közgazdász.