Ezt Franciaországban tanulta meg egy román bűnöző.
Nem jött be a számítása annak a román bűnözőnek, aki két boltot is kirabolt Franciaországban, de arra számított, hogy a szájmaszk miatt úgysem ismerik majd fel.
A számítása olyannyira nem jött be, hogy már el is ítélték.
A 35 éves román férfi először négyezer euró értékű ékszert lopott el egy ékszerüzletből a Franciaország középső részén található Blois városában, még június 20-án. Ez úgy sikerült, hogy tettestársa közben lekötötte a boltos figyelmét: egy, a kirakatban látható ékszer felől érdeklődött, és amíg a boltos hátat fordított, hősünk szépen elemelte az ékszereket.
Két hét múlva ugyanezzel a módszerrel lovasítottak meg ötezer eurót egy bár pénztárából egy La Baule-Escoublac nevű településen.
Itt azonban a biztonsági kamera felvette a lopást, a bár tulajdonosa pedig azonosította a román elkövetőt, miután a rendőrség kilenc gyanúsított arcképét is megmutatta neki.
Ezek után könnyedén elfogták, igaz, nem sokon múlott: éppen akkor kapcsolták le, amikor el akarta hagyni az országot, hogy hazatérjen Bukarestbe. A férfinál kétezer eurónyi készpénzt találtak.
A bírósági tárgyaláson természetesen tagadni próbálta a bűnösségét.
Konkrétan azzal védekezett, hogy a felvételen látható elkövető kiléte nem állapítható meg, hiszen szájmaszkot viselt.
A bíró azonban leintette, mondván: még ő is felismerte, hogy a felvételen ugyanaz a személy látható, aki éppen előtte áll, és tagadni próbálja, hogy így van.
Ráadásul a mobiltelefonja is lebuktatta, azt ugyanis mindkét bűncselekmény helyszínén bemérték a rablások időpontjában.
Ennyi „véletlen” egybeesés, na meg az, hogy a férfit már korábban is elítélték hasonló bűncselekmények miatt, már elég volt a bizonyossághoz, és egy év szabadságvesztésre ítélték.
Nem hiába mondják az illetékesek, hogy a maszkokat rendeltetésszerűen kell viselni.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Meghökkentő bejelentést tett hétvégén Kolumbán Vilmos, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke: megfontolják vagy elgondolkodnak azon, hogy kilépnek a Református Egyházak Világközösségéből, vagy pedig felfüggesztik tagságukat.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Ittas sofőrt tartóztattak fel a hatóságok vasárnap reggel Gyergyószentmiklóson, büntetőeljárást indítottak ellene – közli a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.