// 2026. június 11., csütörtök // Barnabás

Lefokozva: beszántja a belügy a rendőrakadémia doktori iskoláit a plágiumbotrányok miatt

// HIRDETÉS

Nem marad büntetlenül a csalássorozat.

Drasztikus következményekkel jár a bukaresti Alexandru Ioan Cuza Rendőrakadémia számára, hogy – mint kiderült – az elmúlt években úgy csaltak a doktori képzésein, mintha nem lenne holnap.

Mint ismert, a jeles intézmény illetékesei gyakorlatilag rendszert kreáltak abból, hogy össze-vissza plagizált doktori disszertációkat bemutató hallgatóknak adtak doktori címet.

A belügyminisztérium most úgy döntött, ez még Romániában is vérciki, ezért radikális megoldást választott: törvénytervezetet dolgozott ki a rendőrakadémia doktori iskoláinak felszámolásáról.

A döntés előzményeként tavaly az intézményt már megfosztották attól a jogától, hogy doktori címeket ítélhessen oda, miután öt ízben is megbüntették az etikai és a felsőoktatási rendszer feddhetetlenségére vonatkozó szabályok megsértése miatt.

A belügy azért nem akar kicsellózni azokkal a doktoranduszokkal, akik jelenleg is részt vesznek valamely doktori képzésben: ők még befejezhetik a tanulmányaikat.

De minden bizonnyal arra számíthatnak majd, hogy a doktori disszertációjukban még az utolsó vesszőt is alaposan ellenőrzik.

Az akadémián kapott doktori címüket plágiummal megszerzők között maga az akadémia egykori rektora, Adrian Iacob is ott van, de olyan illusztris nevek is szerepelnek a listán, mint az intézményben korábban doktori képzéseket irányító exbelügyminiszter, Gabriel Oprea, akit meg is fosztottak a doktori címétől, Cătălin Alexandru Ioniță volt országos rendőrfőkapitány, a belügyi korrupcióellenes igazgatóság korábbi vezetője, vagy Liviu Pop volt oktatási miniszter.

Amikor napvilágra került a hír, hogy az akadémián simán elnézhették a plagizálást, az akkori vezetés megpróbálta elkenni a vizsgálatot, sőt doktori disszertációk tűntek el.

Az egész odáig fajult, hogy még halállal is megfenyegették azt az újságírónőt, akik leleplezte a csalássorozatot.

Most viszont az akadémiára húzzák rá a vizes lepedőt.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Egy szegény kis adófizető panaszai

Szántai János

Persze, a szegény kis adófizető sejti, hogy a hangja nem ér el a különböző felhőkön ücsörgő elöljárókig, de azért csak mondja, mert azt hallotta, hogy a kommunikáció fontos dolog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Amikor egy rockkoncertet csak ülve lehetett megnézni – lázadó erdélyi fiatalok és a Szekuritáté

Sánta Miriám

Az 1989 előtti korszak Romániájában a rockzenei szcéna jóval fejletlenebb volt, mint Nyugaton vagy akár Magyarországon. Ennek a korszaknak a kutatásáról beszélgettünk Fodor János rocktörténésszel, a BBTE adjunktusával.

Vázlat az erdélyi kultúra működtetésének anyagi nyomorúságáról

Fall Sándor

Nincs polgárság, nincs mecenatúra, nincs elég pénz, a demográfia is gyászos. De ez a valóság. Mi nem haldoklunk, mi így élünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…
Főtér

Megint áll a bál Romániában: tengeri drón robbant a konstancai kikötőben…

… a galaci család, amelynek otthonát elvitte a ruszki drón, kap egy új lakást a Ferrari-örökös nejétől… és a mindig mosolygós Victor Ponta végleg szakított a PSD-vel és hazafiasabb vizekre evez.

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac
Krónika

Ukrán állampolgárságáról lemondott, de a moldovait felvette a korábban a kettős állampolgárságú magyarok ellen hergelő Tomac

A 2019-es EP-választások alkalmával épp Tomac volt az, aki a kettős állampolgárságú romániai magyarok ellen hergelt, de összeállításunkban felidézzük az elmúlt tíz évnek a román és magyar állampolgársággal is rendelkezőkkel szembeni román narratíváját is.

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit
Főtér

Krasznahorkai látogatása megint rámutatott, hogy a magyarok utálják a magyarok sikereit

A kollektív irigység, utálat, megosztottság zárójelbe teszi az egyéni teljesítményeket. Fontosabb pár félremagyarázott félmondat, mint egy egész életmű…

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén
Székelyhon

Viharos időjárás várható csütörtöktől az ország nagy részén

Viharokra figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben
Krónika

„Büszke vagyok, hogy román vagyok”. Parázs vita a magyar Országgyűlésben

Éles vita dúlt a magyar Országgyűlésben a képviselők állampolgárságának nyilvánosságra hozatalát célzó mihazánkos kezdeményezésről. Gurzó Mária, a Tisza Párt képviselője tisztázta: soha nem rendelkezett román állampolgársággal.

Korlátozni fogják az elektromos rollerek használatát Csíkszeredában
Székelyhon

Korlátozni fogják az elektromos rollerek használatát Csíkszeredában

Nemcsak a közúti forgalomban, hanem a gyalogosok által használt köztereken is balesetveszélyesen közlekednek sokan az elektromos rollerekkel Csíkszeredában. Ezért a városvezetés egy szabályzót készít, és korlátozásokat vezetnek be.

// még több főtér.ro