Az oltási kampány illetékese mindenkit képbe helyezett.
Mint megírtuk, július elsejétől elérhetővé válik az Európai Unió tagállamai közötti utazás megkönnyítését szolgáló zöldigazolvány, amellyel birtokosa a védettségét igazolhatja a határon, ezzel elkerülheti a karantént.
Az igazolvány a koronavírus ellen beoltottaknak, a betegségen igazoltan átesetteknek, illetve azoknak jár, akik 72 óránál nem régebbi negatív PCR-teszttel rendelkeznek.
Igen ám, de van egy negyedik kategória is: aki úgy esett át a koronavírus-fertőzésen, hogy erről nincs semmilyen hivatalos nyilvántartás, mivel vagy tünetmentesen, vagy csak enyhe tünetekkel vészelte át, és esze ágában sem volt teszteltetni magát vagy orvoshoz menni.
Ez nem kis csoport: Valeriu Gheorghiță, az oltási kampány koordinátora szerint
Vagyis akár ötmillióan is lehetnek.
Így aztán fölmerül a kérdés: ők hogyan kaphatják meg az uniós védettségi igazolványt?
Nos, Andrei Baciu egészségügyi államtitkár, az oltási kampány helyettes koordinátora elmondta: ők bizony nem élveznek semmilyen kedvezményt.
Mivel ugyanis nincs általánosan elfogadott, érvényes szabványeljárás a koronavírus elleni antitestek kimutatására, ez nem számít bele az uniós nyilvántartásba.
Így az érintettek csak kétféle módon juthatnak zöldigazolványhoz: ha beoltatják magukat, vagy ha utazás előtt legtöbb 72 órával PCR-tesztet végeztet.
Ám sokkal jobban megéri beoltatni magukat: egyrészt mert ez ingyenes, másrészt valós és hosszú távú immunitást biztosít.
A PCR-teszt viszont drága, kellemetlen, és csupán egyszer használatos – ráadásul ha amíg a turista külföldön tartózkodik, az illető ország szigorúbb járványügyi besorolásba kerül, hazatéréskor karanténba kell vonulnia.
Az oltás felvételét ráadásul az is megkönnyíti, hogy már a repülőtereken is elérhető, és egyre több helyszínen rendeznek majd be oltópontokat, ahol minimális várakozási idő után bárki megkaphatja a vaakcinát.
Vagyis: a legjobb megoldás, ha aki utazni akar, előtte beoltatja magát.
És az is, aki nem akar.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.