// 2026. november 3., kedd // Győző

Kövesi szerint nem volt szakszerű a korrupciós ügyészségnél lefolytatott vizsgálat

// HIRDETÉS

A DNA főügyésze szerint az igazságszolgáltatási felügyelet munkatársai párhuzamosan dolgoztak, és egymástól eltérő következtetésekre jutottak.

Bírálta és következetlennek nevezte az Igazságszolgáltatási Felügyelet által az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) végzett ellenőrzést Laura Codruţa Kövesi DNA-főügyész a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) pénteki ülésén, amelyre azért kapott meghívást, hogy ismertesse álláspontját a jelentéssel kapcsolatban. Kövesi rámutatott: nem született egységes jelentés, a konklúziók pedig nem összehangoltak.

A főügyész szerint nem egy, hanem három jelentés is született az általa vezetett intézménynél végzett ellenőrzés nyomán. Az egyik ezzel kapcsolatos dokumentum állítólag meg is állapítja, hogy a jelentés struktúrája és elkészítése nem felel meg az ilyen ellenőrzésekkor alkalmazandó eljárás szabályainak.

A főügyész szerint ugyanígy az ügyészek konklúziói is eltérnek egymástól, mint ahogyan az ellenőrzés során alkalmazott módszertan sem volt egységes.

„Az ellenőrzés során folyamatosan előfordult, hogy az azt végző csapat tagjai más-más véleményen voltak annak kapcsán, hogy mit vizsgáljanak, hogyan vizsgáljanak, milyen időszakot vizsgáljanak, noha az ellenőrzési módszertan egységes” - fogalmazott a főügyész, hozzátéve, hogy meglátásuk szerint ezen véleménykülönbségekkel magyarázható az, hogy később több, egymástól eltérő jelentés került a felügyelet vezetősége elé.

Kövesi szerint arra is volt példa, hogy az ellenőrzést irányító ügyész azt mondta, bizonyos dossziékat nem kell ellenőrizni, a másik csapat azonban később elkérte azokat az iratcsomókat.

A főügyész szerint az Igazságszolgáltatási Felügyeletnek a DNA-nál ellenőrzést végző ügyészei több cédulát is „elhagytak" az ellenőrzött akták között. Egy ilyen papírdarabot, amelyen több ügyirat száma szerepelt, be is mutatott.

„Az ellenőrzés során megfigyeltem bizonyos dolgokat, de lehet, hogy ezekről csak a zárt ajtók mögötti ülésen beszélek részletesebben. Az volt a benyomásunk, és ez utólag be is igazolódott (...), hogy csak bizonyos dossziékat ellenőriztek, csak bizonyos ügyészi tevékenységeket vizsgáltak, csak bizonyos ügyiratok bizonyos dokumentumait olvasták el (...) az ellenőrző testület egyes tagjai. Itt van egy a felügyelet által elveszített sok cédula közül. Abban az értelemben veszítették el, hogy betették bizonyos iratok közé, amelyek aztán elkallódtak. Szabad szemmel is látható, hogy bizonyos ügyiratok számai szerepelnek ezen (...), majd a felügyelő kitölti a nyilvántartásban, hogy hol található az a bizonyos dosszié és mi történt vele" - állította Laura Codruţa Kövesi.

A DNA átvilágítását Tudorel Toader igazságügy-miniszter rendelte el annak nyomán, hogy az alkotmánybíróság kimondta: a DNA túllépte a hatáskörét, amikor kivizsgálta, milyen körülmények között fogadta el a büntető törvénykönyv módosítását célzó, sokat vitatott 13-as sürgősségi kormányrendeletet. A miniszter közölte: nem zárja ki, hogy a főügyészek távoznak a tisztségükből.

Toader pénteken azt mondta: nem szabta meg az ellenőrzés tematikáját, sem az ezzel kapcsolatos eljárást, sem az ellenőrzést végző testület összetételét.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok
Krónika

Brassó repülőtere túl van a városhatáron: ezen buknak el az Uber- és Bolt-fuvarok

Kivihetik az utasokat a brassói repülőtérre, de az érkezőket már nem vehetik fel az Uber és a Bolt brassói partnerei, mert a légikikötő Vidombák területén található.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalvához tartozó Csíkdelnén pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek
Székelyhon

Kidőlt egy sírkő az egyik temetőben a világítás napján, megsérült egy kisgyermek

Egy hároméves gyermek sérült meg vasárnap Temesváron, miután egy temetőben rádőlt egy síremlék. A kiskorút kórházba szállították.

// még több főtér.ro