// 2026. május 1., péntek // Munka Ünnepe , Fülöp, Jakab

Kolozsvári Szupersztár

// HIRDETÉS

A rockopera-történet egyik alapdarabja került színpadra Kolozsváron. Jézus Krisztus Szupersztár a Magyar Napokon! Jancsó Hajnal és a csapat: nagy jessz!

Kezdjük azzal, hogy kevés a rockopera-bemutató errefelé. Fogalmunk sincs, miért. Nem is igazán fontos. Folytassuk azzal, hogy ha mégis van, akkor általában kisebb vagy nagyobb, de mindenképpen zsák pénzekből szokott színpadra kerülni. Aztán azt is megjegyezhetnénk, hogy a Webber-Rice-féle Jézus Krisztus Szupersztárt (JCS) tudtunkkal még soha nem adták elő a mioritikus hazában. (Tessék kommentelni, ha mégis.)

És akkor jön Jancsó Hajnal, és megcsinálja. Nem zsák pénzekből. Hanem önkéntességi alapon. (Ilyenkor nő nagyot profán szemeinkben az önkéntesség.) Na kérem, ez már a csoda határait súrolja. Mert egyrészt, emlékeink szerint, a JCS nem egy Dónát úti orgona. Dög nehéz, dög bonyolult mű. Mármint az énekesek számára. Aztán, kell hozzá sok ember. Mert hát ilyen a sztori. Akiknek elég furmányos tömegjelenetekben kell komplex színpadi koreográfiák szerint mozogni. Aztán kell hozzá jelmez, díszlet, fények, zenekar, s ki tudja, mi még. Szóval rohadt nagy fa ez, főleg egy kezdő rendező számára. És mégis meglett.

A Kolozsvári Magyar Napok negyedik napján került sor a bemutatóra, a Béke téri Studházban. Mondanunk sem kell, vonaglottak a néptömegek. A kapukon át elég nehezen verekedte be magát az ember, ha nem volt külön meghívója vagy előzetes Facebook-regisztrációja. (És ez érthető, hiszen a Studház kábé 1.000 lelket képes befogadni. Az már kevésbé érthető, miért kekeckednek a sajtó képviselőivel, de hát ilyen a szervező, ha izgul.) Az előtérben valóságos rockoperai tömegjelenet zajlott, amikor megnyitották a nézőtéri kapukat. (Szponzorok előnyben, nyilván.)

Az előadás véleményünk szerint remek lett. Mert jöhetnek a fanyalgók, hogy ámátőr, meg hibás, meg mittomén mi fene; ezek az emberek rekord idő alatt, saját zsírból-vérből összehoztak egy működő előadást. És ez remek! Külön kiemelendő a három, rockzenészre osztott szerep: a Jézusé, a Júdásé és a Heródesé. A Megváltó egészen, nos, korpulensre sikeredett, de Răzvan Krivach hangja lefedi a szükséges három oktávot. Júdást a Bon Scott-hangú és Bon Jovi-arcú Dudu Isabel alakította. A gonosz-gonosz Heródes szerepében pedig a kolozsvári hardrocker, Andi Ghost (az Altar zenekar frontembere) domborított nagyot. Két ismerős magyar arc is látható az előadásban: Fóris-Ferenczi Gábor Pilátust, Fóris-Ferenczi Johanna Mária Magdolnát alakította. Johannát kicsit külön is dicsérjük. Mert van nő a gáton Kolozsváron, ami a rockhangzást illeti!

Na, hát nagy dolgokat így is lehet csinálni. Csak remélni merjük, hogy a zsák, vagy bár zacskó pénzek is befutnak, és a csapat tovább tud dolgozni a produkción. És, ahogy egy udvarhelyi rockkoncerten kiabálta a közönség annak idején: Vissza, vissza, de most mindjárt vissza!

Fotók: Kiss Gábor

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
Krónika

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit
Főtér

Amikor a magyarok pontosan azt kapták büntetésül, amit a románok jutalmul – semmit

Azt tudjuk, hogy mit kívánt a magyar nemzet 1848-ban, de mit akartak a románok és a szászok? Az MCC történész-kerekasztalán ez is kiderült.

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok
Székelyhon

RMDSZ-es javaslat: csökkenne a gyermekpénz, de iskolalátogatás esetén összességében többet kapnának a családok

Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására
Krónika

Trump hosszan beszélt Putyinnal, és úgy véli, hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására

Donald Trump szerint akár hamarosan lehet megoldás az ukrajnai háború lezárására – az amerikai elnök erről egy fehér házi eseményen beszélt, miután bejelentette, hogy hosszan beszélt telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán.

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél
Székelyhon

Lángok csaptak fel egy taplocai épületnél

Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.

// még több főtér.ro