Huszonnégy művész mutatta meg, mi jut eszébe a generációkon átívelő családi mintákról.
A tavalyi centenáriumi téma után újra személyesebb hangvételű alkotásoknak teremtett keretet az Origo Kulturális Egyesület által szervezett Mimesis kortársművészeti kiállítás, mely idén a generációról generációra öröklődő családi történetek, tabuként kezelt titkok, sérelmek, sorsesemények kifecsegésére ösztönözte Kolozsvár művészeit.
A Mimesis fesztivál hetedik éve gazdagítja a 10. Kolozsvári Magyar Napok programját, és ahogyan az előző években megszokhattuk, a kiállítás rendhagyó tere mindig tágítja az értelmezés lehetőségét, sajátos hangulatba és megvilágításba helyezi a műveket. A Bánffy-palota egykori borospincéje, ahol félig beomlott vagy csak porladozó téglákból álló falak, egyenetlen talaj- és fényviszonyok fogadják a látogatót, ráerősít a kiállítás témáját megragadni próbáló huszonnégy művész alkotásaira.

Szántai János megnyitotta, Zakariás Ágota méltatta a kiállítást

Generációk találkoztak nemcsak a kiállítótérben, hanem az udvaron is

Kali Ágnes és Selyem Zsuzsa is felolvasott

A BHF Trio: Oana-Maria Floricioiu, Hollandus József és Szentkuti Farkas
Ott jártunk a megnyitón, meghallgattuk a meghívottak – Zakariás Ágota művészettörténész, Iakob Attila történész és Szántai János író – gondolatait a kiállítás kapcsán, majd a témával rezonáló felolvasásokkal – Kali Ágnes, Ovio Olaru, Florentin Popa és Selyem Zsuzsa – és muzsikával (BHF Trio) hangolódtunk arra, hogy a kiállító művészek révén mélyre ássunk a transzgenerációs minták sűrűjében.
Palimpszeszt – hirdette már a címében is azt, hogy a művek, úgy működnek, mint az ősi írásokat felülíró újraértelmezések. Van amelyik működött, van, amelyik nem.
Néhány fotón megörökítettük a hangulatot, de arra ösztönzünk mindenkit, hogy keresse fel személyesen a Bánffy-palota pincéjét (augusztus 25-ig, naponta 10 és 17 óra között), hiszen a művek lényege csak így megy át igazán.

Burka István Székely Madonna című alkotása

A kiállítás első napján nagy volt a nyüzsgés a helyszínen

Vlad Pârvu egészen hipnotikus alkotással készült

Darvay Tünde Suttogó paravánja titkokat ígér

Makkai Bence letisztult, minimalista üzenettel érkezett

Mihai Nuțu a halál felől közelítette meg a témát

Irsai László Zsolt bábuja tükröt tart elénk

Néha nem könnyű venni az adást. Szentes Zágon: No Signal.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Ritka történelmi „időrétegekre” bukkantak a régészek a Iași megyei Ursoaián: miközben egy hatezer éves, a Cucuteni kultúrához tartozó település nyomait kutatták, második világháborús tüzérségi lőszereket is találtak a kukoricásban.
A román királyi család hivatalosan el nem ismert tagját hamarosan kiadhatják Romániának, ahol börtönbüntetés vár rá. II. Károly unokájának portréja.
Harmincezer lejt tartalmazó elvesztett övtáskát talált meg, majd tartott meg jogtalanul egy 37 éves férfi Sepsiszentgyörgyön. A rendőrök a pénz jelentős részét visszaszerezték, az ügyben lopás miatt folyik nyomozás.
Nagyszabású razziát tartottak a nyomozók pénteken Arad, Bihar, Fehér, Kolozs és Szeben megyében az idei érettségi vizsgákkal kapcsolatos csalás gyanúja miatt. A főügyészség szerint kiszivárogtatták a vizsgatételeket.
Villámcsapás ért egy tanárt a Bucsecs-hegységben, miközben egy 14 gyermekből álló csoporttal túrázott. A pedagógust eszméletlen állapotban találták meg a hegyimentők, majd hordágyon szállították le a hegyről.
Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
Újraindították végre a csernavodai atomerőmű egyes számú blokkját. Romániában még mindig igen sok a megvilágítatlan gyalogátjáró.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
További híreink: Nagy-Britanniában elítéltek két román férfit, akik Irán megbízásából akartak megölni egy újságírót, a PNL pedig továbbra sem akar hallani egy PSD-vel közös koalícióról.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.
… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.