// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
Rendészvesztő

Két hétbe telt, mire rendőrkézre került az elítélt férfi, aki kicselezte az ellenőrzést a kolozsvári repülőtéren

És ezúttal sem a rendőrök szemfülességén múlt.

Már rácsok mögött ül az a korábban másfél éves börtönbüntetésre ítélt férfi, aki még karácsony előtt a kolozsvári repülőtéren szökött meg a rendőrök orra elől, miután hazatoloncolták Nagy-Britanniából.

Igaz, nem a rendőrök megfeszített munkája nyomán, hanem – mint mondja – önszántából.

Mint megírtuk, a férfit a lutoni repülőtérről hazaszállító repülőgép december 21-én landolt a kolozsvári repülőtéren. Az iratai átvizsgálása közben az is kiderült, hogy közlekedési bűncselekmény elkövetése miatt már korábban másfél év börtönbüntetésre ítélték, így a rendőrség kiérkezéséig egy határrendész őrizetére bízták. Már akkor azt mondta, hogy éppen az volt a célja, hogy feladja magát, hogy letölthesse a büntetést. Aztán valamiért mégis meggondolta magát: amíg a határrendész a különféle dokumentumai ellenőrzésével bíbelődött, ő meglépett mellőle, majd a repülőtérről kijutva taxiba ült, a rendőrök pedig azóta is bottal ütötték a nyomát.

Aztán végül Temesváron bukkantak rá, de nem az alapos és profi nyomozásnak köszönhetően.

Hétfőn a Temes megyei rendőr-főkapitányság közelében ismerte fel a bűnügyi nyomozó osztály egyik rendőre – a Kolozs megyei születésű férfi ugyanis még azelőtt, hogy Nagy-Britanniába távozott volna, Temesvárra költözött, ahol tartózkodási engedély nélkül élt –, és azonnal odament hozzá, hogy megbizonyosodjon róla, valóban a szökevényről van-e szó. Mint kiderült, ő volta az, és elmondta, hogy nem véletlenül tartózkodott a rendőr-főkapitányság közelében: éppen arra készült, hogy feladja magát. Ezt követően a rendőr bekísérte a kapitányságra, ahol őrizetbe vették, és a temesvári börtönbe szállították. Ott remélhetőleg azért már szakszerűbben őrzik.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek
Főtér

Jövő héten minket is elér a dunai árvíz, nagy dobásra készül a tordai sóbánya – vasárnapi hírek

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben
Krónika

Magyar és román vasúttársaságoknak készülnek mozdonyok egy dél-romániai üzemben

Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro