// 2026. szeptember 9., szerda // Ádám
vegyesen

Katasztrófa Udvarhelyen: több diák megsérült, egyikük meghalt, amikor összeomlott egy kollégium – hírmix

// HIRDETÉS

Nemcsak Románia, de az egész EU rengeteget költött fölösleges vakcinákra – legalább 4 milliárd eurót dobtak ki az ablakon, a nemzeti kisebbségek napján pedig a politikusok ismét bekapcsolták a bullshitgenerátort.

Több diákot is a romok közül kellett kimenteni a székelyudvarhelyi katasztrófa után

Váratlanul összeomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium kollégiumának egyik épületrésze hétfő délután. A közelben tartózkodó szemtanúk szerint valósággal világvége hangulat alakult ki a kollégiumnál, a romok alól az ott rekedt diákok segélykiáltásait lehetett hallani.

A helyszínre több mentőalakulat is érkezett, negyed hat magasságáig három áldozatot, három kiskorú lányt sikerült kimenteni a romok alól, egyikük eszméleténél volt, egy másik kába állapotban, a harmadikat pedig a mentősök csak komoly erőfeszítések árán tudták újraéleszteni, de az állapota továbbra is súlyos. A három sérültet azóta kórházba szállították. Később a tűzoltók azt közölték, hogy egy negyedik áldozatot is lokalizáltak a romok alatt, kommunikálnak vele, és igyekeznek minél hamarabb kiszabadítani.

Frissítés:

Időközben kiemelték a romok alól a negyedik áldozatot, egy fiút is. A mentősök újraélesztették, de nem volt eszméleténél, amikor elindultak vele a székelyudvarhelyi kórház felé. A harmadikként kimentett lányról közben kiderült, hogy kómában van, és súlyos állapota miatt átszállítják a marosvásárhelyi kórházba.

Frissítés 2:

Mégsem sikerült újraéleszteni a romok alól negyedikként kiemelt fiút, így a katasztrófának már halálos áldozata is van.

A Székelyhon egyébként egy nappal a katasztrófa előtt számolt be arról, hogy a Tamási Áron Gimnázium újabb magyar állami támogatást nyert a hozzá tartozó, „immár egyetlen, még renoválásra váró épület felújítására”, így a felújítás jövőre elkezdődhetett volna. Laczkó György iskolaigazgató ebben az anyagban arra panaszkodott, hogy, mivel a környéken nincs megfelelő csatornarendszer, az épület korábban „víz alá került”. „Gyakorlatilag már ott tartunk, hogy nagyobb esőzésekkor az étkező ablakán befolyik a víz” – mondta az igazgató. Részletek a Székelyhonon.

Nemcsak Románia, de egész Európa rengeteget pazarolt fölösleges Covid-vakcinákra

Legalább 4 milliárd eurót dobtak ki az ablakon az EU-s tagállamok olyan koronavírus elleni vakcinákra, amiket aztán nem használtak fel, hanem a lejáratuk után szemétbe dobtak – derült ki a Politico összeállításából. A becslés egyébként valószínűleg csak alulról súrolja a realitást, ugyanis csak 19 ország tette nyilvánossá ezeket az adatokat. Mint ismeretes, Romániában a korrupcióellenes ügyészség (DNA) eljárást indított az akkori miniszterelnök, Florin „Oltókezű” Cîţu és az oltóanyag-beszerzések idején hivatalban lévő két egészségügy-miniszter, Vlad Voiculescu és Ioana Mihăilă ellen, miután a parlament készségesen visszavonta mentelmi jogukat. Voiculescu különben „az őrültséggel határos hivatali visszaélésnek” nevezte az eljárás megindítását, amely szerinte egyedülálló Európában, holott mindenhol jó nagy pazarlás zajlott az oltóanyagok beszerzése terén. Azt is mondta, hogy a beszerzéseket Cîţu intézte, aki azonban soha nem mulasztotta el, hogy egyeztessen az ügyben a magyarok szász barátjával (irónia), Klaus „Ionopotchivanoc Afrikából” Iohannis elnökkel. A trágya azonban aligha csak a Cotroceni-palotáig, sokkal inkább az Európai Bizottságig és az azt vezető Ursula von der Leyenig ér fel, akit már azóta hírbe hoztak egy esetleges korrupciós ügy szereplőjeként, amióta a The New York Times megszellőztette, hogy személyes üzenetet váltott a Pfizer cég igazgatójával, méghozzá pontosan az EU és a Pfizer közötti nagyszabású vakcinabeszerzési szerződés megkötése előtt. A szerződés feltételeit követve gyakorlatilag pontosan Brüsszel erőltette rá a tagállamokra a túltolt vakcinabeszerzéseket, még akkor is, amikor már teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy ennek hatalmas pazarlás lesz a vége. (Egy adott ponton több tagállam, köztük Lengyelország és Magyarország is elkezdte visszautasítani a fölösleges szállítmányokat – azóta őket a Pfizer beperelte a kifizetések elmaradásáért.) Mindenesetre pazarlás tekintetében a 19 említett tagállamot rangsoroló listán Románia „csak” a 13. helyen szerepel, 0,51 kidobott dózis/lakos eredménnyel. A ranglistát Észtország vezeti, ahol 1,1 adag oltást kukáztak lakosonként, majd Németország következik lakosonként 0,98 kidobott vakcinával.

A nemzeti kisebbségek napján is sokat hantáztak a politikusok

Marcel Ciolacu miniszterelnök hétfőn, a nemzeti kisebbségek napján azt találta mondani, hogy Románia „igazi európai modellje a nemzeti kisebbségek és a parlamenti képviseletük védelmének”. Ez a mondat alig pár hónappal azután hagyta el a miniszterelnök száját, hogy pártja, a PSD a PNL-vel együtt lazán kiakolbólította az RMDSZ-t az eredetileg háromtagú torzszülött koalícióból, csak hogy az urak hozzájussanak még néhány zsíros minisztériumi bársonyszékhez. A kisebbségek napja alkamából különben Klaus Ionopotchivanoc Iohannis is bedobott egy 50 banist a bullshitgenerátorba, ami aztán ki is fröcsögtette magából a szokásos langyos löttyöt olyan veretes szavakból, mint „a sokféleség pozitív hatása”, „a polgárok közötti erős kötelék”, „szolidaritás”, „kölcsönös tisztelet”, „tolerancia” stb. Iohannis nyilvánvalóan a kölcsönös tisztelet jegyében cselekedett, amikor éppen magyarokat használta fel arra, hogy kampánycélból odapirítson a PSD-nek a hírhedt ionopotchivanocos beszédében.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak
Főtér

A Román Kommunista Párt pretoriánusai még mindig köztünk járnak

A SPP vezetője körüli rumli arra volt jó, hogy ismét megnyugodjunk: a PCR fegyveres ökle nem veszett el, csak átalakult.

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített
Krónika

RMDSZ-es szenátor is ült a magángépen, amely alkotmánybírót és több üzletembert is egy görög szigetre repített

Egy alkotmánybíró, több politikus között egy magyar szenátor és több üzletember is annak a magángépnek a fedélzetén tartózkodott, amely júliusban a görög Míkonosz szigetére szállított egy romániai küldöttséget – közölte a PressOne oknyomozó portál.

Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix
Főtér

Akik elektronikus személyi igazolványra váltottak a közelmúltban, már meg is bánták – hírmix

Kolozsvárról is kitiltják a játéktermeket. Sűrű pártváltások a román parlementben: öt hónap alatt 19-en kerültek át másik frakcióba.

Egy autóroncs, egy megrongált ház és egy rejtély Szentegyházán: még az utas sem tudja, ki vezette a kocsit
Székelyhon

Egy autóroncs, egy megrongált ház és egy rejtély Szentegyházán: még az utas sem tudja, ki vezette a kocsit

Lakóház sarkának ütközött egy autó vasárnap éjszaka Szentegyházán. Mire a rendőrök kiérkeztek a helyszínre, senkit nem találtak a járműben, a közelben tartózkodó 29 éves férfi pedig azt állította, hogy ő csak utas volt.

Ami román közegben vitát robbantott ki, az az erdélyi magyar iskolák esetében természetes
Krónika

Ami román közegben vitát robbantott ki, az az erdélyi magyar iskolák esetében természetes

Miközben Kolozsváron román közegben politikai vitába torkollt, hogy a tanfelügyelőség a tanévkezdés alkalmából ortodox misét „ajánlott” a román iskolák figyelmébe, a magyar tanintézetek esetében ez a kérdés nem okoz problémát.

Földrengés volt az országban vasárnap reggel, erőssége alig maradt el az idei „rekordtól”
Székelyhon

Földrengés volt az országban vasárnap reggel, erőssége alig maradt el az idei „rekordtól”

„A Richter-skála szerint 4,1-es erősségű földrengés történt vasárnap 7 óra 4 perckor Vrancea megyében – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).

// még több főtér.ro
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

 

// HIRDETÉS