Érdemes tisztában lenni mi az a PLF, mert egy jó ideig egészen biztosan szükség lesz a kitöltésére az utazáshoz.
Korábban már írtunk arról, hogy december 20-tól Románia is kötelezővé teszi az EU egyes országaiban már bevezetett (vagy bevezetés előtt álló) PLF-nyomtatványt. A PLF az angol Passenger Locator Form rövidítése, és ahogy a neve is mutatja, az utazók lokalizálását szolgálja. A közegészségügyi hatóságok számára fontos, hogy egy esetleges megfertőződés esetén ismerjék a beutazó személyek adatait és tartózkodási helyét, ezért minden szükséges információra rákérdeznek a szóban forgó, kizárólag elektronikus formában kitöltendő formanyomtatványban. Beleértve azt is, hogy az illető milyen járművel utazott az országba, kikkel érintkezett útközben, mi az állandó, illetve az átmeneti lakcíme, hol szállt meg, kit kell értesíteni sürgősségi helyzetben. A PLF bevezetését egy friss kormányrendelet írja elő. A hatóságok azt javasolják, hogy a beutazás előtt 24 órával töltsék ki az érintettek, amennyiben erre nem kerül sor a türelmi időn belül, jókora pénzbüntetés járhat a mulasztásért. A határrendészek egy már meglévő alkalmazás segítségével ellenőrzik a PLF-t, akárcsak a zöld igazolványt. Négy forgatókönyv lehetséges, annak függvényében, hogy az utazó milyen kockázati besorolású országból érkezik, illetve rendelkezik-e kitöltött formanyomtatvánnyal. Karanténkötelezettség esetén a határrendrészek értesítik a beutazó romániai úti céljának megfelelő megyei hatóságokat, akik felügyelik a karantén betartását. Akik nem rendelkeznek PLF nyomtatvánnyal, de nem karanténkötelesek, a határátlépést követő 24 órán belül pótolhatják a mulasztást, ellenkező esetben 2000 és 3000 lej közötti összegre büntethetők. A PLF-nyomtatvánnyal nem rendelkező, karanténköteles személyeket a közegészségügyi igazgatóság 10-től 14 napig terjedő karanténra kötelezi, betartását a megyei rendvédelmi szervek felügyelik. Egyelőre nem világos, hogy miként fogják ellenőrizni a PLF utólagos kitöltését, az erre vonatkozó újságírói kérdésre a kormányszóvivő sem tudott válaszolni. Utólag a kormány közölte, hogy a határátlépéskor értesíteni fogják a közegészségügyi illetékeseket a PLF meglétéről vagy hiányáról. Ha valaki nem töltötte ki a dokumentumot, 24 óra elteltével a hatóságok automatikusan kiállítják számára a büntetést. A PLF kitöltésére létrehoztak egy honlapot is, mely december 20-tól indul be.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.
Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.