// 2026. március 22., vasárnap // Beáta, Izolda

Játszótérré vált a Játéktér

// HIRDETÉS

Megnyitotta magát a szakmai lap, hagyta, hogy írjunk, fotózzunk és beszóljunk neki. Így írnak a színházról az amateurök, vagyis a színházat szeretők a profi kíváncsiaknak.

Abban a pillanatban, hogy leírom: lapszámbemutató, a kedves olvasó már halálra is unta magát. Miközben senki sem unatkozott tegnap délután a kolozsvári színház stúdiótermében. Sőt játszott, aki akart. A Játéktér színházi folyóirat szerkesztői ott mutatták be a lap tavaly téli számát. Vagyis a negyedévenként megjelenő lap harmadik évfolyamának negyedik lapszámát, hogy a pontosság kedvéért még jobban összezavarjam a kedves olvasót.

Számomra is csak ott tisztázódott, hogyan jelenik meg a folyóirat, mert a Játéktérbe eddig csak itt futottam bele. Kiderült, valójában szinte könyvméretű egy-egy szám, és hűséges olvasói inkább papíron szeretik, mint képernyőn.

Így is minden belefér az előadáskritikától a nem színházi emberekkel készített interjúkon át teljes kortárs drámákig. És ha valami egyik műfajba se férne, arra találták ki a szerkesztők a Határátlépések rovatot. 

Balra Gergely László pszichopedagógus magyarázza a pszichodrámát, jobbra Imecs-Magdó Levente, aki interjút készített vele erről a lapba.

A friss lapszám a színház határát is átlépi: az interjúkból és az esszékből, tanulmányokból azt lehet megtudni, mi fán terem a csecsemőszínház, a pszichodráma, a bibliodráma vagy a drámapedagógia, melyik hogyan, milyen körülmények között működik igazán. Tantermi előadásról már korábban is hallottunk, de többszáz erdélyi diákkal ellentétben még nem láttunk. (Szerencsések, akik saját osztályukban már látták a Váróterem Projekt Bánk bán? Jelen! című előadását.) 

Az alkalmazott színház mellett a lap titkos sztárja az a finn drámaíró, rendező, aki néha még az előadásainak főszerepét is eljátssza.  A Tudod / mit útálok én című rövid monológot valószínűleg nem, mert nő számára írta Kristian Smeds, és először egy berlini parkolóban adták elő egy autóban úgy, hogy a nézők a hátsó ülésről követték. (A szerzői utasítás szerint az anyósülésen egy medve ül.) A darabot Jankó Szép Yvette fordította, ő mesélt a szerzőről is. 

Ungvári Zrínyi Ildikó lapszámbemutat.

Megismertük a szerkesztőket is, illetve azt a szándékukat, hogy a lapban egyensúlyba kerüljenek az erdélyi magyar színházak, ne alakítsanak ki olyan centrum-periféria viszonyt, amely például a budapesti és a határon túli színházak között érzékelhető.

A különféle alkalmazott színházi formákhoz Ungvári Zrínyi Ildikó csinált kedvet, Sebestyén Rita alapító játszani hívott papírral-írószerrel és fényképezős telefonnal, Varga Anikó főszerkesztő az erdélyi távolságokról és elvárásokról mesélt, és arról, miből válogatnak és miért, Zsigmond Andrea pedig a közönséget szondázta. Miközben mindegyikükről sugárzott, mennyire szeretik csinálni ezt a lapot.

Balra Varga Anikó örül az év olvasójának, aki plusz olvasnivalókat kapott.

Még sokat beszélgettünk volna, de kezdődött Az öreg hölgy látogatása, amire szintén mindenki kíváncsi volt, és előtte még ki kellett osztani a Játéktér Mentor-díjait. A lap szerzői 30 év alattiakat pontoztak kedvenceikké: színésznőként Benedek Ágnest, színészként Rácz Endrét (a címlapképen ő veszi át a díjat Sebestyén Ritától), kritikusként Adorjáni Pannát. A díjazottak laudációt, Játéktér-előfizetést és könyvcsomagot kaptak, akárcsak az év olvasója. Mondjuk ő épp laudációt nem kapott.

De már csak azért is érdemes olvasni a lapot, hogy jövőre téged válasszanak az idei év olvasójává.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról
Krónika

Puczi Béla hőstette ma is nemzet- és jövőépítő – Budapesti megemlékezés a marosvásárhelyi fekete márciusról

Puczi Béla cigány ember nem hősként indult útnak, de hőssé vált, a magyarokat 1990 márciusában megvédő férfi tette ma is nemzet- és jövőépítő – hangoztatta a Belügyminisztérium társadalmi esélyekért és roma kapcsolatokért felelős államtitkára.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve
Székelyhon

Halálos vonatbaleset Csíkszeredában: hat személyt szállító szekeret ütött el a vonat – frissítve

Halálos kimenetelű vasúti baleset történt Csíkszeredában a Brassói út mellett vasárnap délután: egy lovas szekérrel a vonat elé hajtottak, egy személy a helyszínen meghalt.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.