// 2024. október 3., csütörtök // Helga
Rács-odálkozás

Izgalmasan telnek Dragnea börtönnapjai: egy nap alatt kétszer is gyújtogattak a börtönében

Zajlik az élet.

A rabok és az őrök napja is mozgalmasan zajlott szombaton a rahovai börtönben, ahol Liviu Dragneát, a Szociáldemokrata Párt (PSD) május végén befolyással üzérkedésre való felbujtás miatt elítélt volt elnökét is fogva tartják: kétszer is gyújtogatás miatt kellett riasztani a tűzoltókat, és több embert is kórházba kellett szállítani. Először reggel kellett a helyszínre vonulniuk a tűzoltóknak, miután egy cellában, amelyben három rabot tartottak fogva, tűz ütött ki. Mint kiderült, a rabok matracokat gyújtottak meg. Hogy miért, az egyelőre nem nyilvános, de annyi tudható, hogy a cellában olyan rabokat őriztek, akik drogfogyasztók voltak. Négy börtönőrt és egy rabot kórházba kellett szállítani a belélegzett füst miatt. Aztán este megismétlődött a műsor: ismét riasztani kellett a tűzoltókat, mivel egy másik rab is felgyújtotta a matracát. Az illetékesek szerint az őrizetes csak ideiglenesen volt a börtönben, azt ugyanakkor nem közölték, miért gyújtogatott. A második incidens miatt három börtönőrt és egy rabot kellett kórházba szállítani. Hogy Liviu Dragnea hogyan élte át a két gyújtogatást egy nap alatt, arról nem szóltak a hírek. De talán nem bánta, hogy valami feldobja a börtönélet egyhangúságát.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány
Krónika

Jó hír a nyugdíjasok egy részének: szolidaritási együtthatót tervez a kormány

Simona Bucura Oprescu munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette, hogy egy „szolidaritási együttható” bevezetésével fog növekedni a fogyatékkal élők nyugdíja.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

// még több főtér.ro