// 2026. április 28., kedd // Valéria

Itt a kovidteszt, amivel megvizsgálhatja saját magát, és már a szakik is engedélyezték (végre)

// HIRDETÉS

Ráadásul romániai fejlesztés, és a pontossága meghaladja a 98%-ot. Hamarosan lesz romániai gyártású gyógyszer is a Covid–19 enyhébb és közepes formáira.

A Romániai Gyógyszerügynökség elfogadta azt a román fejlesztésű antigén gyorstesztet, amelyet orvosi személyzet bevonása nélkül ki-ki elvégezhet saját magán. A teszt ráadásul nem invazív, a mintavételi pálcikát mindössze 2–3 centiméterre kell felhelyezni az orrba (nem a garatig, mint egyes korábbi gyorstesztek esetében), így egyáltalán nem okoz kellemetlenséget.

A teszt pontossága a gyártó szerint meghaladja a 98%-ot, ami nagyon is ígéretes.

Dana Stan, a fejlesztő DDS Diagnostic kutatócsoport vezetője szerint Németországban, Franciaországban vagy Ausztriában már jóval korábban jóváhagytak hasonló „önteszteket”, hogy minél inkább megkönnyítsék a tömeges tesztelést, ők is ilyen céllal fejlesztették ki a tesztjüket.

Ami egyébként már tavaly novemberben kész volt, így sokkal hamarabb be lehetett volna vetni, csak hát az illetékesek borzasztóan el voltak foglalva azzal, hogy ne csináljanak semmi produktívat.

Dana Stan arra is felhívta a figyelmet, hogy a gyors, pontos, és egészségügyi személyzet nélkül is használható teszt nagyon megkönnyíthetné az életet például az oktatás, a vendéglátás, a kulturális rendezvények terén, és számos olyan szektorban, amelyeket a járvány korábban megbénított.

A tesztet már meg is lehet rendelni online a gyártótól (175 lej egy ötös pakk, vagyis egy teszt 35 lejbe kerül), de hamarosan gyógyszertárakban is forgalmazzák majd.

Közben a kolozsvári Terapia, az ország legnagyobb gyógyszergyártó cége bejelentette, hogy júniustól megkezdi egy antivirális gyógyszer hazai gyártását, amelyet a Covid–19 enyhébb és közepes formáitól szenvedő páciensek kezelésében lehet alkalmazni. Eddig a szert Indiából importáltuk – éppen onnan, ahol most annyi gondot okoz a járvány.

A gyógyszert a kórházakban fogják alkalmazni, de receptre a gyógyszertárakból is ki lehet majd váltani.

A Terapia júliusra éri el a gyártókapacitás csúcsát: ekkor már 100 ezer dobozzal készítenek majd havonta az új szerből.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ki mondja meg, hogy ki a transzilvanista és ki nem?

Szántai János

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.

Mi lesz veled, turkáló? Avagy mit okozna a túlszabályozás a second hand szektorban…

Sánta Miriám

A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Gyönyörű hely, csak nem rock and rollnak való!”

Sólyom István

Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán
Főtér

Grindeanuék nem gondolták komolyan, hogy Bolojan komolyan gondolja, most a PSD léte foroghat kockán

Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”
Krónika

Orbán Viktor nem ül be a parlamentbe: „rám most a nemzeti oldal újjászervezésében van szükségünk”

Nem ül be a parlamentbe Orbán Viktor – ezt a leköszönő miniszterelnök szombaton jelentette be a Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben.

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj
Főtér

Felrobbant a háromrózsás patkánybomba és most lángokban áll a mioritikus politikai háztáj

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban
Székelyhon

Gyerek is utazott a feje tetejére állt autóban

Felborult egy személyautó vasárnap délután a Ratosnyához tartozó Andrenyásza település határában. A járműben két felnőtt és egy kiskorú utazott, mindhárman még a mentők kiérkezése előtt elhagyták a feje tetejére állt autót.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
Krónika

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit
Székelyhon

Emberéletet követelt a szélvihar: tetődarabok temettek maguk alá egy férfit

Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

// még több főtér.ro