// 2026. március 21., szombat // Benedek

Isten és Avram Iancu velük van

// HIRDETÉS

A román nyelv az egyedüli úr. Ezt állítják legalábbis azok a demonstrálók, akik Fekete Március 24. évfordulóján, ezekben a percekben is Marosvásárhelyen tüntetnek a magyar nyelvhasználat és a székely jelképek ellen.

A Vatra Românească Szövetség (UVR) felhívására az Avram Iancu szobor előtti téren gyülekező demonstrálók – mintegy kétszázan lehetnek – román nemzeti színű sálat és kokárdát viselnek, miközben A román nyelv az egyedüli úr, Az alkotmány tiszteletben tartását kérjük, Avram Iancu velünk van, Isten velünk van feliratú transzparenseket tartanak a magasba. 

Florin Oproiescu, az UVR elnöke beszédében hangsúlyozta: az ország hivatalos nyelve a román, Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam, zászlaja pedig a piros-sárga-kék. Ugyanakkor azt is elmondta:  nem a magyarok ellen tüntetnek, hanem a szélsőséges megnyilvánulások és a szeparatizmus ellen.

Ilie Sandru, a Kovászna, Hargita és Maros megyei Románok Civil Fórumának elnöke úgy vélekedett, hogy az RMDSZ szélsőséges szervezet, amelynek Románia szétdarabolása a célja.

A beszédek alatt többször a „Hargita, Kovászna: román föld”, és „Székelyföld nem létezik” rigmusokat skandálta a tömeg és Victor Ponta miniszterelnök lemondását követelte, amiért bevette a magyar érdekképviseletet kormányába – adta hírül a Marosvásárhelyi Rádió.

Az Agerpres hírügynökség szerint a demonstráción petíciót fogadtak el, amelyben az UVR az alkotmány és a törvényesség érvényesítését kéri és azt, hogy tiltsák meg a román föld idegeneknek való eladását. A hírügynökség szerint a demonstráción Gheorghe Funar, a Nagy Románia Párt elnöke, Kolozsvár korábbi polgármestere is részt vett.

A tüntetést a Fekete Márciusként emlegetett, öt halálos áldozatot követelő marosvásárhelyi etnikai összecsapások 24. évfordulóján szervezték meg. 

Fotó: Maszol.ro, Antal Erika

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka
Krónika

Szilágysági családorvos keresi az utódját: egy hivatás, amely több mint munka

Dr. Székely-Szentmiklósi István negyvenöt éve családorvos a Szilágyságban – pályája egyszerre jelent hivatást, alkalmazkodást és közösségi elköteleződést.

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?
Főtér

Ne magyarnak, európainak tekintsük Hunyadi Jánost meg Mátyást! Oké, de mi lesz Deceballal?

Olyan jó nézni, amikor a román értelmiségi elit arról beszél, hogy ej, no, ezen az etnicizmuson túl kellene már lépni, hiszen mind európaiak vagyunk. Komolyan? Serios?

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
Székelyhon

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt
Krónika

Románia biztonságban van – mondta Nicușor Dan, miután Mark Rutte NATO-főtitkárral tárgyalt

Románia biztonságban van – jelentette ki Nicușor Dan államfő csütörtökön, miután Mark Rutte NATO-főfitkárral tárgyalt Brüsszelben a Romániát ért iráni fenyegetés után néhány nappal.

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében
Székelyhon

Végleges számok az önkormányzati leépítésekről Hargita megyében

Kisebb létszámmal kell megnövekedett feladatokat elvégezniük a polgármesteri hivataloknak és a megyei tanácsnak Hargita megyében június végétől. A prefektusi hivatal közölte az új álláskereteket, a végrehajtásról csütörtökön egyeztettek.

// még több főtér.ro
Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton
2026. március 21., szombat

Vége az illegális erdővágásnak? – hírek szombaton

Románia is azok között az országok között van, akik a Hormuz-szoros megnyitását szorgalmazzák. Egy román nő és egy iráni férfi megpróbált behatolni egy brit haditengerészeti bázisba.