// 2026. szeptember 22., kedd // Móric

Ismét rekordot döntött az intenzíven ápolt, súlyos betegek száma

// HIRDETÉS

A járvány kezdete óta nem volt még ilyen sok beteg az intenzív osztályokon.

Több mint 37 ezer koronavírustesztet végeztek az elmúlt 24 órában, ezek alapján 5869 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában. Az elmúlt négy nap során hatezer fölött volt az esetszám, ugyanakkor múlt szombaton 6096 új beteget jelentettek, ehhez viszonyítva a mai szám némi mérséklődést mutat.

A szombati járványjelentés legaggasztóbb adata, hogy már 1373-an vannak az intenzív osztályon, ami abszolút rekordnak számít még az előző járványhullámokhoz képest is. Ennél sokkal több súlyos beteget már nem is tudnak ellátni a túlterhelt kórházak, melyekben jelenleg összesen 12 332 fertőzöttet kezelnek.

Péntek reggel óta 162 halálesetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal, ebből ketten még csak a harmincas, öten a negyvenes éveikben jártak. Két áldozatnak nem volt más ismert betegsége, kilenc elhunytról nem jelentették a kórház az esetleges alapbetegséget.

Az elmúlt 24 órában 25 528 PCR-RT tesztet végeztek el (14 150-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 11 378-at pedig kérésre) és 11 616 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.

A lakosságarányos fertőzési ráta Ilfov megyében a legmagasabb (8,33 ezrelék), a legalacsonyabb Hargita (1,10 ezrelék) és Szucsáva (1,01 ezrelék) megyében. Tizenkét megyében érvényes a vörös forgatókönyv. A legtöbb új esetet Bukarestben (864), Ilfovban (356) és Kolozs megyében (301) regisztrálták.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro