// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Iordache repül, de máris itt az új tervezet a Btk. módosítására

// HIRDETÉS

A még hivatalában levő igazságügy-miniszter szerint a törvénytervezet csupán azt szolgálja, hogy alkotmányossá tegyék a Btk.-t. Mint ahogy a sürgősségi rendeletek célja is ez volt.

Már a hétfői nap folyamán nyilvános vitára bocsátja Florin Iordache igazságügy-miniszter azt a törvénytervezetet, amely a Büntető Törvénykönyv és a büntetőjogi perrendtartás módosítására szolgáló, vasárnap hatálytalanított sürgősségi kormányrendeletek helyét vennék át. Ezt ő maga jelentette be hétfőn reggel.

A miniszter leszögezte: vállalja a felelősséget az általa kidolgozott rendeletekért, mivel azok szerinte csak azt szolgálták, hogy összhangba hozzák a Btk.-t az alkotmánybíróság ítéleteivel, amelyekben több cikkelyt is alkotmányellenessé nyilvánítottak.

Annak kapcsán, hogy lemond-e a botrány miatt, közölte, az ellenzék által benyújtott bizalmatlansági indítvány megvitatása után egyeztet Sorin Grindeanu kormányfővel a jövőjéről, ezt követően dönt.

A döntés ugyanakkor nem csupán az övé, Grindeanu pedig már vasárnap este közölte, hogy a rendeletekkel kapcsolatos rossz kommunikáció miatt a héten Iordache lemondását kéri, de hagy még néhány napot neki arra, hogy részt vegyen az állami költségvetés parlamenti vitájában.

Mint ismeretes, a sürgősségi rendeletek kedd esti elfogadása óta minden nap több százezren tüntettek az országban, mivel a demonstrálók szerint a hivatali visszaélés meghatározását fellazító, illetve büntetését csökkentő jogszabályok célja a korrupt politikusok védelme.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro