// 2026. február 4., szerda // Ráhel, Csenge

Iohannis még szívatja egy kicsit a kormányt: azért sem hirdeti ki az igazságügyi törvények módosításait

// HIRDETÉS

Ehelyett visszaküldi azokat az alkotmánybíróságnak.

Miután pénteken lemondásra szólította Viorica Dăncilă miniszterelnököt, újra nekiment a kormányoldalnak Klaus Iohannis államfő: szerdán bejelentette, hogy nem hajlandó aláírni a kormánypártok által a parlamenten RMDSZ-es támogatással kétszer is keresztülvert igazságügyi törvénymódosításokat. Ehelyett visszaküldi a három jogszabályból álló csomagot az alkotmánybíróságnak, ezzel párhuzamosan pedig az Európa Tanács alkotmányügyi szaktestületét, a Velencei Bizottságot is véleményalkotásra kéri az ügyben.

Döntését azzal indokolta, hogy a módosítások nem felelnek meg az alkotmányos előírásoknak.

Bejelentésében azzal vádolta meg a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Pártot, hogy már 2016-os választási győzelme után támadást indított az igazságszolgáltatás ellen, majd az utcai tiltakozások után a támadást a parlamentben folytatta.

A módosítások kihirdetésének megtagadását emellett azzal is indokolta, hogy

a bírák és ügyészek is tiltakoznak a módosítások ellen, és a külföldi partnerekben is aggodalmat keltenek.

Azt is felrótta, hogy a parlament egy hét alatt fogadta el a törvénycsomagot, de négy hónapra és három alkotmánybírósági döntésre volt szükség ahhoz, hogy egyes részeit kijavítsák.

Johannis kerek perec kijelentette:

a törvények sem az alkotmányos kereteknek, sem az európai normáknak nem felelnek meg.

Szerinte a módosítások miatt a bíróságok munkája leállhat, ráadásul olyan struktúrákat hoznának létre, amelyek a bírák és az ügyészek megfélemlítését szolgálják.

„Egyértelmű, hogy a törvénycsomag a jelenlegi formájában sem a jogállami követelményeknek, sem a polgárok elvárásainak nem felel meg. Ezért úgy döntöttem, visszaküldöm őket az alkotmánybíróságnak, ezzel párhuzamosan pedig a Velencei Bizottságot is értesítem”  – mondta az államfő.

A parlament márciusban fogadta el másodízben is az igazságszolgáltatás működését szabályozó 2004/304-es, és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) megszervezéséről és működéséről szóló 2004/317-es, valamint a bírák és ügyészek jogállását szabályozó 2004/303-as törvény módosításait, miután az először decemberben elfogadott törvényeket az ellenzék megtámadta az alkotmánybíróságon, az alkotmánybírák pedig több módosítást is az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánítottak.

Mint ismert, a kormányoldal mantrája szerint a módosításokat az indokolja, hogy összhangba hozzák a törvényeket a modern követelményekkel, illetve a korábbi alkotmánybírósági d9öntésekkel, az ellenzék – Iohannis elnök – szerint viszont egyszerűen csak politikai irányítás alá akarják vonni az igazságszolgáltatást.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban
Krónika

Víz és csatornázás nincs, de a polgármester helikopterrel furikázik az egyik erdélyi faluban

Sajátos ellentétre derült fény a 166 fős lakosságú Krassó-Szörény megyei Temesfőn: miközben az alapvető szolgáltatások is hiányoznak, a polgármester luxus közlekedési eszközt használ.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro