Ciucă pedig végre megtette a nagy bejelentést.
Klaus Iohannis augusztus 23-ikán, a fasizmus és a kommunizmus áldozatainak emléknapján azt találta üzenni a népnek, hogy a náci és a szovjet politika vezetett a holokauszthoz és a népirtáshoz. Erre szerda este a romániai orosz nagykövetség Facebook-oldalán az orosz külügyi szóvivő, Marija Zaharova történelemhamisítással és rágalmazással vádolta meg Iohannist.
Kikérte magának, hogy a hitleri Németországgal együtt hibáztassák a Szovjetuniót a második világháború kitöréséért és a holokausztért. Sőt, Románia szemére vetette, hogy 1941–44. között Németország oldalán harcolt, és Ion Antonescu tábornagy alatt több tízezer zsidó és cigány nemzetiségű embert irtott ki.
Ennek pedig éppen a Szovjetunió hatalmas áldozatokkal járó hősiessége vetett véget.
A román külügy erre csütörtökön kínjában kirakott egy ilyen üzenetet:
Ilyen durva diplomáciai üzengetés azért elég ritka, és egyáltalán nem jelez semmi jót.
Brutális közlekedési balesetben vesztette életét csütörtökön Magyarország bukaresti konzulátusának egyik konzulja, Vágó Ferenc. A tragédia az A1-es jelzésű autópálya Temesvár és Lugos közötti szakaszán történt. Egy rönkszállító teherautó egy durrdefekt következtében kisodródott, átszakította a szalagkorlátot, majd a szemközti sávban elsodort két járművet.
Az egyikben a magyar konzul utazott egyedül.
A Temes megyei rendőrség megerősítette, hogy a 60 éves áldozat diplomata volt. Gondatlanságból elkövetett emberölés gyanújával folyik a nyomozás.
A nagy bejelentést csütörtökön tették meg. A Nemzeti Liberális Párt (PNL) országos elnöksége jóvá hagyta a pártelnök jelölését, aki azt mondta a sajtónak, hogy a támogatásukkal mindenképp be fog jutni az ősszel esedékes elnökválasztás második fordulójába.
Ez alighanem újabb feszültségeket fog generálni az amúgy is torzszülött koalícióként működő kétpólusú kormányban, hiszen mint ismeretes, a Szociáldemokrata Párt (PSD) jelöltje Marcel Ciolacu pártelnök lesz.
A felmérések szerint különben utóbbi is csak a második legesélyesebb jelölt Mircea Geoană éppen leköszönő NATO-főtitkárhelyettes után.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.
További szerdai híreink: Nicușor Dan államfő reagált az amerikai jelentésre, amely szerint Romániában nem az oroszok, hanem az EU avatkozott be a választásokba. Egy kanadai cég pedig jelentős mennyiségű ritka fémeket talált az Erdélyi Szigethegységben.

További híreink: az alkotmánybírósághoz fordul az ombudsman a betegszabadságok megnyirbálása miatt, több székelyföldi város pedig petícióban tiltakozik az adóemelések mértéke ellen.

Továbbá: képzeljék el, a moldovai államelnök asszonyt Nobel-békedíjra javasolták. És a tavasz kapja magát és berúgja az ajtót február első felében.

Az iskola folyosóján zaklatta 13 éves diákját egy 64 éves tanár. Alkoholba és gyújtogatásba fojtotta féltékenységi bánatát egy férfi.

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

A csenei gyilkosságban érintett 13 éves fiút egy gyermekvédelmi központba helyezték. A Maros megyei, szintén kiskorúak által elkövetett gyilkossági kísérlet előre megfontolt és kitervelt volt az ügyészek szerint.

Közben kiderült, hogy a 7 halálos áldozatot követelő Temes megyei közúti baleset görög sofőrje kétféle drogot és alkoholt is fogyasztott, úgy vezetett. És elveszítették a pert a gigafizetésüket menteni próbáló állami ügynökség alkalmazottai.

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

… Maia Sandu oroszveszélyre figyelmeztet, Ilie Bolojan (is) támogatná a Moldovai Köztársaság egyesülését Romániával… és a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál főnöke idén feltolná a rendezvény kezdőbetűit a Fellegvárra.

További híreink: ideiglenes eltávozást kapott a börtönből a rendőrgyilkos, nem ment vissza, Radu Miruță védelmi miniszter pedig véletlenül megdicsérte Nicolae Ceaușescut.