Mert túl sokba kerülne a hazaszállítása – mondják.
A Román Nemzeti Bank jobban szeretné, ha nem kellene a román aranykészlet őrzésével is foglalkoznia, ezért olyan állásfoglalást küldött a kormánynak, amelyben az arany hazaszállításának hátrányait ecseteli.
Mint megírtuk, az aranykészlet hazaszállítása két levitézlett szociáldemokrata politikus ötlete volt: az azóta már a román büntetés-végrehajtás vendégszeretetét élvező egykori pártelnök, Liviu Dragnea és a sokadik vonalba visszaszorult Nicolae Şerban találta ki, hogy az aranykészlet zömét Londonból, a Bank of Englandből hazaszállítsák.
Nosza, be is terjesztettek erről egy törvénytervezetet, amelyet az akkori kormányoldal által dominált parlament el is fogadott.
A jogszabályra az alkotmánybíróság is rábólintott, de Klaus Iohannis államfő kihirdetés helyett megfontolásra visszaküldte a parlamentnek.
Azóta pedig sikerült a saját kormányát hivatalba ültetnie (bár lehet, hogy szerdától már csak ügyvivő kormányként működik majd), az új kabinet pedig sokkal inkább hajlik arra, hogy Londonban hagyja a pénzt.
Ehhez kért megerősítő véleményt a nemzeti banktól, amelyet most meg is kapott.
Eszerint azért, hogy Londonban őrizzék a román aranyat, az aranykészlet értékének csupán 0,004 százalékát kell évente kifizetni, míg az arany hazaszállítása mintegy 1,4 millió euróba kerülne a jegybank szerint, amiből több mint húsz évig lehetne fizetni az angolokat, hogy ők őrizzék.
A kormány ezért nem is támogatja, hogy az arany hazakerüljön.
Viszont a PSD által uralt költségvetési szakbizottság elvetette az államfő kifogásait – miszerint az arany hazaszállítása sérti az EU alapszerződését, a törvény elfogadása előtt nem egyeztettek az Európai Központi Bankkal, illetve figyelmen hagyja az eurózónához való csatlakozási törekvést –, így könnyen megtörténhet, hogy a parlament ismét az eredeti formájában fogadja el.
Akkor pedig a nemzeti banknak – tetszik vagy sem – végeznie kell a dolgát.
Amúgy Románia 103,7 tonna arannyal rendelkezik, ennek értéke 2018 decemberében 3,7 milliárd euró volt.
Az arany mintegy 60 százalékát, 61,2 tonnát őriznek Londonban, ebből Dragnea 56 tonnát hozatott volna haza.
Amúgy ezzel nincs egyedül: az elmúlt években Németország, Hollandia és Magyarország is hazaszállíttatta külföldön tárolt aranykészlete jelentős részét.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.
Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.
Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.
Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
A kötelező iskolai egyenruha bevezetése ellen szavazna az RMDSZ. Alacsonyabb adókat akarnak egy törvényjavaslattal a 26 év alatti fiatalok részmunkaidős szerződései esetén.
Továbbá: tiltakozó megmozdulásokat szerveznek a diákok a kötelező egyenruha-viselés ellen. És törvény elé kerül egy polgármester, aki illegálisan bányászott, aztán egy srác belefulladt a bányagödör vizébe.

Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Továbbá: AUR-os politikusokat zártak fogdába a juhásztüntetésen kitört zavargások miatt. És egy híd beszakadt egy teherautó alatt, ezért Csíkból nehéz Bákóba jutni.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Az uniós átlag duplájával drágult a benzin augusztusban. Nem sokáig maradt rácsok mögött Călin Georgescu.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.