Egyre több NATO-szövetséges küld vadászgépeket, de nem csak ezek zúgnak fölöttünk.
Az Ukrajna elleni orosz invázió kiemelten érinti Romániát, hiszen szomszédos országról van szó, amely ráadásul a NATO tagjaként a védelem első vonalában van.
Ezért aztán a többi szövetséges tagállam is besegít, hiszen Románia védelmének segítésével saját magukat is védik.
Mi is írtunk róla, hogy az amerikaiak és a franciák is katonákat küldenek, de nem csupán ezzel járulnak hozzá a NATO keleti határának védelméhez, hanem számos katonai repülőgéppel is.
Jelenleg például már több mint egytucatnyi vadászgép állomásozik Romániában.
Például a Borcea/Fetești légi támaszpontra két amerikai F-35-öst irányítottak át, ez jelenleg az egyik legkorszerűbb és leghatékonyabb harci repülőtípus.
Emellett Olaszország négy Eurofighter Typhoont állomásoztat Romániában, Németország pedig hat ugyanilyen típusú vadászgéppel van jelen.
Ehhez nyolc további amerikai F-16-os adódik hozzá.
Ezek légi járőrszolgálatot járnak el, vagyis azért köröznek a levegőben, hogy védjék a NATO légterét.
Ezt elsősorban az elrettentő erejükkel teszik, de persze múlt héten konkrétan is közbe kellett lépniük, amikor két román F-16-os elfogott és Bákóban a földre kényszerített egy, a román légtérbe áttévedt ukrán Szu-27-est.
De persze nem csak vadászgépek szelik az eget az ország fölött.
Az ukrán határ mentén
hogy szinte négyzetcentiméteres pontossággal térképezzék fel a túloldalon zajló mozgásokat. Ezek a gépek 10-12 ezer méteres magasságban repülnek, és hosszú órákon keresztül végzik a feladatukat.
Ehhez persze üzemanyagra is szükségük van – ezért aztán légi tankergépek – köztük a Boeing KC 135-Stratotanker – is kísérik őket, hogy a levegőben feltölthessék az üzemanyag-tartályaikat.
Ez a mozgás főleg Erdély fölött zajlik.
Korábban mi is írtunk arról, hogy az ilyen légi tankolások néha a Flightradar24-en is figyelemmel követhetők, mint ahogy a felderítő gépek is.
És amíg a szomszédban zajlik a háború, biztosak lehetünk benne, hogy még jó néhányszor elhúznak a fejünk felett ezek a repülők.
Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.

Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.

További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.

Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!

Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.

Biztonságosan lebontották a rahovai gázrobbanásban megrongálódott tömbház felső emeleteit. Románia áll a második helyen az Unióban a legveszélyesebb közutak szempontjából.

További híreink: alig emeltek vádat ellene, megint feljelentette Tanasă képviselőt Godină exrendőr, a PSD pedig valamiért nagyon gyorsan át akarja erőltetni a közigazgatási reformot.