// 2026. március 20., péntek // Klaudia

Illegális olasz szeméthegyeket lepleztek le Bihar megyében

// HIRDETÉS

Előszeretettel hozzák ide az itáliai hulladékot.

Ezerrel dübörög az illegálisszemét-biznisz: két héten belül két jókora törvénytelen szemétszállítmányt is talált a környezetvédelmi őrség Bihar megyében.

A hatóság Köröskisjenőn, illetve Réven bukkant rá a jókora, olasz eredetű hulladékhalomra, amelyet hamis papírokkal hoztak be az országba, hogy aztán elégessék.

Persze törvénytelenül.

A szemetet törvénytelenül behozó cégre csillagászati összegű, 60 ezer lejes bírságot róttak ki, és persze feljelentést is tettek ellene.

A környezetvédelmi hatóság emberei folytatják a kutatást, hiszen ez már a második szállítmány volt, amelyre rábukkantak.

Múlt héten ugyancsak Kisejnő közelében már találtak egyet, amelynek a kísérő iratok szerint csak áthaladnia kellett volna az országon ahelyett, hogy lepakolják Biharban.

A román hatóságok most az olasz illetékeseket is megkeresik, hogy azok legyenek szívesek anyagilag hozzájárulni a nem szívesen látott szemét hazaszállításához.

Az ügynek köze lehet ahhoz a leleplezéshez, amelyről mi is beszámoltunk, és amelynek a lényege, hogy az ország hét cementgyárába Olaszországból hoznak be törvénytelenül veszélyes hulladékot, hogy azt a gyárakban égessék el.

Bihar megyében minden bizonnyal teljesen véletlenül épp a most felfedezett szemétszállítmányok közelében, Élesden működik jókora kapacitású cementgyár.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt
Krónika

Szülőfalujában helyezik örök nyugalomra a járdán elgázolt magyar nőt

A Kolozsvár közeli Magyarlétán helyezik örök nyugalomra Mihai Alettát, akit a járdán gázolt halálra egy személygépkocsi a kincses város központjában hétfőn. A szörnyű baleset mélyen megdöbbentette a lakosságot.

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló
Főtér

Talpramagyar, hívahaza, a rózsaszín blézer és a konnektorban felejtett vasaló

Egy március 15-i ünnepségen összegyűlnek a kokárdás emberek, meghallgatják a szónokokat és amíg a politikus beszél, a népek is beszélgetnek egymással. Kihallgattuk az ünneplőbe öltözött susmorgást. Pamflet.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
Székelyhon

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
Székelyhon

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

// még több főtér.ro