// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Így nyílt meg a 6. Ünnepi Könyvhét Kolozsváron (FOTÓRIPORT)

// HIRDETÉS

Elmentünk megnézni, hogy rúgják be a négynapos esemény motorjait.

Május 12. és 15. között zajlik Kolozsváron a 6. Ünnepi Könyvhét. Tavaly is ott voltunk és szintén fényképezőgépünk lencséjén keresztül mutattuk meg a Fogoly utcai várfal tövében zajló esemény hétköznapjait. Idén a megnyitó napján ballagtunk el megnézni, mire is számíthatunk a következő napokban.

Kicsit féltünk, hogy a délutáni napsütés az idei fura májusban már-már megszokottá váló komor időjárásba hajlik, de nem, a könyvvásár első napja megúszta a zuhanyt.

A hivatalos megnyitó előtt negyven perccel alig páran lézengenek a Fogoly utcában. Kicsit fura, hogy a színpad, ahonnan a beszédek elhangzanak, az utca másik végében van, az esemény így két, egymástól teljesen különálló helyszínen zajlik.

Rögtön felfigyelünk arra, hogy az utca két oldalán álló sátraknak csak a fele könyvesstand, a másik oldalon kézművesek, régiségárusok kínálják a portékát. Javasoljuk, hogy az esemény neve Ünnepi Könyv- és Csecsebecsehét legyen.

Mert hát a Házi áldás nem könyv, és a festett fülesbaglyok sem.

A színes fülcsüngettyűk még annyira sem.

De ahogy fordulunk, máris az arcunkba kapjuk az első komoly adag könyvet, Ez itt fél köbméternyi Wass Albert díszkötésben.

A következő standnál pedig már Robin Williams vigyorog a poptarisznyás B. Tóth László önéletrajzi műve alatt.

A cédéstand is kötelező szereplője egy könyvvásárnak, főleg ha igazi klasszikusokat kínál: Márai Sándor, Balázs Fecó, Balázs Pali.

És akkor a száz éves darálókról még nem is beszéltünk.

Hopp, megjelennek az első celebek. Szilágyi Szabolcs rádiós újságíró hunyorogva nézi, amint Molnár Levente színész üdvözli Horváth Anna alpolgármestert.

A bajuszos pasasnak nem túlságosan tetszik, hogy elcibálták egy könyvvásárra.

A két gólyalábas úriembernek az a feladata, hogy a gyerekeket lefoglalja, amíg anyuék böngészgetik a kínálatot.

Közben nézegetjük a graffitiket, a Fogoly utcában rengeteg van, ez például magabiztosan hirdeti, hogy a sört még Isten is szereti.

Ezt a tárgyat a színpad előtt fotóztuk és. Azt ábrázolja, hogy a nagy darálóba tett betűket a kart hozzáértően forgató kéz képes könyvekké alakítani. Ahha.

Húsz perccel a megnyitó előtt feltűnik Kelemen Hunor, aki nem csak politikus, hanem költő – és filozófus és állatorvos – is. Később beszédet mond a megnyitón.

A Hangzó csoda című közösségi versmondó heppening szervezői (Molnár Levente, Szilágyi Szabolcs és Balázs Attila) azzal szórakoznak, hogy verseket mondatnak az útjukba kerülő emberekkel, amit videóra is vesznek és ezzel el is viszik a show-t a Fogoly utcában. Itt éppen Mile Lajost, Magyarország kolozsvári főkonzulját nyaggatják.

De Markó Bélát is elkapják, neki is verset kell mondania. Nem bújik ki előle, sőt, kézséggel vállalja.

Szeretlek, Kati – ehhez nincs mit hozzátenni.

Ez igazi könyves illetékes: H. Szabó Gyula, a Kriterion könyvkiadó igazgatója.

Ennek a méhcsaládnak éppen a könyvvásár kellős közepén jutott eszébe a rajzás.

Ő Péterfy Gergely író, a könyvhét egyik jeles meghívottja.

És itt van Varró Dániel költő is.

Ez pedig egy zongora a színpadon. Nem tudjuk, hogy az a bizonyos zongora-e vagy sem.

Közben elkezdődik a megnyitó, H. Szabó Gyula arra kéri a jelen levő RMDSZ-politikusokat (sokan vannak), hogy kerüljék a kampánydumát, ez mégiscsak egy könyvvásár kéremszépen. Egy politikusnak egy választási kampány kellős közepén ez a kérés olyan, mintha a fogorvos éppen közölné vele, hogy érzéstelenítő nélkül lesz a foghúzás. Hagyományos értelemben vett közönség nincs, a jelen levők szinte kivétel nélkül politikusok, stábtagjaik, felszólalók és újságírók. Ezért H. Szabó kérése értelmetlen, itt nincs kinek kampányolni.

Politikusok Költők egymás között. Vajon a verslábakról beszélnek? Ha Markó és Kelemen nem költők, hanem például agrármérnökök volnának, akkor most ekéket meg vetőgépeket nézegetnénk egy mezőgazdasági szakkiállításon.

„Köszönet a Communitas...” Az a helyzet, hogy ha már kéznél volt a teleobjektív, lefotóztuk Kelemen Hunor papírját. Lehet, hogy továbbítjuk az Átlátszó Erdélynek.

Analóg és digitális. Kinek a jó öreg papír, kinek a 4G.

Ők is a közönség. Tömegnek nem nagyon nevezhető.

A nézők közé vegyülve ilyen pantomimes lányok mímelték a ... mit is?

Politikus, költő, állatorvos, filozófus? Mit számít, ő Apa és kész.

De mutassunk már könyves embereket is. Balázs Imre József és Kántor Lajos, mindketten a Korunk főszerkesztői voltak.

Mile Lajos főkonzul és a Jazzybirds ritmusszekciója.

Tollforgató generációk. Markó Béla és Kántor Lajos.

A megnyitó rettentően unalmas, így visszamegyünk a könyves standokhoz, ahol megkönnyebbüléssel látjuk, hogy biztonságban vagyunk, megérkeztek ugyanis a rend őrei. Nincsen éppen kirobbanó jókedvük, de hát a szolgálat az szolgálat.

A Magyar Gyermekkönyvkiadók Egyesületének esete Nádas Péterrel és a Száz év magánnyal.

Ezt még muszáj megmutatnunk. Az én keresztelőm. Emlékkönyv.

Hát így nyílt meg a 6. Ünnepi Könyvhét Kolozsváron. Vasárnapig tucatnál is több kiadó kínálatából lehet válogatni.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro