// 2026. szeptember 26., szombat // Jusztina

Így látjuk egymást: ebek és emberek a nemzetközi kutyamustrán (FOTÓK)

// HIRDETÉS

Nem a Harap utca három alatt, a kolozsvári Szamos-parton zajlott a híres-nevezetes ebbemutató. Ott jártunk, megnéztük a kutyusokat. No meg a gazdikat.

Az teljesen egyértelmű, hogy a kutyások miért mennek el egy olyan nemzetközi kutyakiállításra, amilyen az idei Napoca Dog Show is volt a kolozsvári sportcsarnokban a múlt hétvégén. Azért folyik a harc, hogy ki kutyája a legjobb, a legszebb, a legügyesebb. Mi, többiek, a kevésbé kutyások, azért mentünk el, hogy lencsevégre kapjuk a mustra mögötti kisebb-nagyobb, igen-igen emberi (vagy kutyai, ahogy tetszik) történeteket. Tessék:

Már a pénztárnál beleszaladtunk Anyuciba, ahogy a hölgy magát nevezte. Meg az ő kutyulijába, akinek szintén volt neve, viszont gazdája következetesen kis drágámnak szólította. Anyuci meg akarta váltani a belépőjét, közben lelkesen bogarászta telefonját. A maga részéről a kutyuli mindent akart, csak sorban állni nem, amint a mellékelt kép is mutatja. Ezért Anyucinak többször is rendre kellett utasítania a kis drágámat. Két telefoncseszegetés között.

Ennek a collie-nak is tele lehet a hócipője azzal, hogy a gazdi a telefont simogatja ahelyett, hogy őt nyugtatgatná ringbe lépés előtt. Hiába, kutya egy világ ez!

Ezen a képen nem rejtőzik semmiféle titokzatos részlet: egyszerűen arról szól, hogy jelen sorok írójának örök kedvence az óriás uszkár. Ha még egyszer kutyája lesz, biztos ilyen lesz.

A szenvtelen profi kutyások mellett természetesen ott voltak az óriáslelkű rajongók is. Bármely rutinba süppedő felnőttnek tudjuk ajánlani ezt a kislányt, mint példaképet.

Istenem, mikor lesz már ennek vége! Iszonyúan kell pisilniii! Körölbelül erről regél eme angol buldog könyörgő tekintete. Ja, ez a kép annak a tételnek az ékes cáfolata, hogy a gazdik hasonlítanak a kutyáikra. És viszont.

Vannak, akik leleményesen megoldják a dilemmát: egyszerre simogatják az ölebüket és a telefonjukat. Így aztán tényleg nem esik csorba a világrenden.

És olyanok is vannak, akik hagyják a fenébe a kutyákat. Mindegy, hol vannak, a fő, hogy jó legyen az a szelfi.

Ehhez mit is szólhat egy kuvasz? Rezignáltan néz. Ilyen lesújtó véleménnyel ritkán találkoztunk.

Hoppá! Ez a kép mit keres itt? Nos, kedves Olvasó, amit lát, az egy nemzetközi MACSKAkiállítás. Szintén a hétvégén rendezték, a Polus Vivo bevásárlóközpontban. Ennyit láttunk belőle. Komolyan, na, ilyen tré... izéhez, mert más néven nem tudjuk nevezni a rendezvényt, még nem volt szerencsénk. A nyomorult macskák (amelyek, ugye, amúgy sem arról híresek, a kutyákkal ellentétben, hogy feszítenek a néptömegek előtt) szinte föld alá süllyedtek félelmükben, esetleg világundorukban. Az emberek egymást taposták az elképesztően szűkre szabott térben (na ja, drága ám ott a helybér), állatot alig lehetett látni. Szóval, ha a macskáknak van pokluk, valahogy így nézhet ki. Ott is hagytuk szegényeket.

És visszamentünk a kutyakiállításra. Ahol a szülők épp boldogan kutyáztak, a gyerek pedig cumit kapott a szájába, okostelót a lábai elé és kész, probléma egy szál se. Még pórázra se kellett kötni a kis gézengúzt.

Ki meri azt mondani, hogy egy enyhén szólva birkaképű bullterrier nem képes szeretetre? Jaj, nagyon is. Olyan gyengéden vette szájába a gazdi fejét, mint egy hímes tojást. Bennünk pedig megfagyott a vér. Még kattintani is elfelejtettünk. De nem történt semmi. A szeretet ereje mindent legyőz. Még akkor is, ha nem épp a legszebb testben lakozik.

Ők se bírták nézni a fenti jelenetet. Egyik erre, másik amarra kapta a fejét, valami megnyugtató látványt keresve.

A kiállítás legmeghatóbb pillanatainak egyike ez. A borjúnyi közép-ázsiai juhászkutya gyengéden a fiú lábára helyezi iszonyatos nagy fejét. És béke van, a környező káosz kellős közepén.

Azt érteni véljük, hogy a kutyák miért nyalogatják a gazdit. Azt azonban kevésbé, hogy a gazdik miért gondolják, hogy a kutyuli-mutyuli díjazza, ha puszilgatják. Ezt a kutyuli-mutyulit is le kellett fogni, hogy a dáma ajkaival illethesse.

Na kérem, ez a kép már az erotika határát súrolja. Nem is tudtunk több fotót készíteni, ugyanis elpirult a fényképezőgép objektívje.

Ez már a délután. Mindenki fáradt. Eb is, gazdi is. Amit mellesleg nem csodálunk. A hangosbemondón is többször bemondták a szervezők: a kedves nézők csak saját felelősségre közelítsék meg a szanaszét ülő-álló-ugráló-heverő ebeket. Nagy a stressz a versenyen, a kutyák fáradtak és bizony előfordulhat, hogy odakap egy-egy idegesebb állat. A gazdikról nem esett szó.

És ez itt már a nehéz nap vége. Van, aki a gyerekét tolja, van, aki a kutyáját húzza hazafelé. A háttérben álló rendőrök pedig nyugodtan fellélegezhetnek: baj nem esett, eb nem veszett, minden jó, ha vége jó.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
Krónika

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött
Székelyhon

Hány rekord lesz még ma? A benzin után az euró is csúcsot döntött

Új történelmi csúcsot ért el az euró szerdán a lejjel szemben. A Román Nemzeti Bank 5,2788 lej/euró árfolyamot jelentett be szeptember 23-án, ami 1,41 banival magasabb az egy nappal korábbi értéknél.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton
Székelyhon

Leszakadt a csobányosi híd, nem lehet eljutni Csíkszeredából Kománfalvára a megszokott úton

Leszakadt egy fémszerkezetű híd szerdán reggel a Bákó megyei Csobányosnál, miután egy nehéz munkagép haladt át rajta.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

 

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS