// 2026. szeptember 21., hétfő // Máté, Mirella

Horvát góllal megy Európába a székelyföldi foci

// HIRDETÉS

A Sepsi OSK a frissen létrehozott Európai Konferencia Liga második selejtezőkörében mutatkozik majd be a nemzetközi kupákban.

Július 16-án Nyonban, az UEFA svájci székhelyén a Sepsi OSK nevét tartalmazó golyót is beteszik az egyik urnába, a frissen létrehozott Európai Konferencia Liga második selejtezőkörének sorsolásakor. A székelyföldi focicsapat ugyanis, négy évvel és két nappal azután, hogy feljutott a román élvonalba, a nemzetközi kupaszereplést is kiharcolta.

Igaz, nem sokan értették, hogy miért bonyolította túl a román szövetség az amúgy is négy fordulóval megnövelt Liga 1-ben az európai kvalifikációt, hogy a negyediknek (ez most a Sepsi) még egy osztályozót is kelljen játszania egy alsóházi csapattal, de a szentgyörgyiek szempontjából végül jól sült el a dolog. A zártkapus szezon végén kaptak egy bónuszmeccset a járványszabályok miatt maximálisan beengedhető mintegy ezer szurkolóval, és ha a foci nem is volt végig hibátlan a Viitorul ellen, a hangulat és a végén az ünneplés már tökéletes volt.

Az 1–0-ás győzelem annak ellenére teljesen megérdemelt volt, hogy egy szerencsés góllal jött össze: egy konstancai védő felszabadítása után pattant a hazaiak horvát középpályásáról, Adnan Aganovicsról a hálóba a labda.

Úgyhogy kevesebb mint két hónap múlva olyan csapatok közül jön majd valaki Sepsiszentgyörgyre, mint a svájci FC Basel, a dán FC Köbenhavn és AGF Aarhus, a cseh Viktoria Plzeň, a belga Gent, a kazah Asztana, a holland Feyenoord, az azeri Qarabağ, az izraeli Maccabi Tel Aviv és Hapoel Be'er Sheva, a görög AEK Athén, a szerb Partizan Belgrád, Vojvodina és Csukaricski, a fehérorosz BATE Boriszov, a norvég Molde és Rosenborg, a horvát Hajduk Split, Rijeka és Eszék, a ciprusi Apollon Limasszol és AEL Limasszol, az osztrák Austria Wien, a portugál Santa Clara, a bolgár CSzKA Szófia, a luxemburgi Dudelange, az orosz Szocsi, a skót Aberdeen és Hibernian, a szlovén Olimpija Ljubljana, az ukrán Vorszkla Poltava vagy a török Sivasspor – szerencsésebb esetben pedig egy első körös továbbjutó.

Hogy mi is ez az új európai liga, arról itt írtunk részletesen. A román klubok a második selejtezőkörben kezdenek, a FCSB és az Universitatea Craiova kiemelt lesz a sorsolásnál, a Sepsi nem.

A Kolozsvári CFR lehetséges ellenfelei a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében: Riga FC (lett), Helsingin JK (finn), Linfield (észak-ír), Fola Esch (luxemburgi), Sahtyor Szoligorszk (fehérorosz), Neftçi Baku (azeri), Maccabi Haifa (izraeli), Connah's Quay Nomads (walesi), Shamrock Rovers (ír), Valur Reykjavik (izlandi), Bodø/Glimt (norvég), NS Mura (szlovén), Teuta Durres (albán), Borac Banja Luka (boszniai), Hamrun Spartans (máltai), HB Tórshavn (feröeri), FC Pristina (koszovói), Inter Club d'Escaldes (andorrai), Folgore (san marinói).

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden
Főtér

Georgescu-támogatók hergelték erőszakba a juhtenyésztők bukaresti tüntetését – hírek kedden

Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
Krónika

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros
Főtér

Így csinált magából sakknagymestert egy román gyáros

Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött Csíkkozmáson

Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után
Krónika

Eltűntek a sorompók, de a rendőrök nem: így ellenőrzik a román–magyar határt Schengen után

Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás
Székelyhon

Nem diéta, hanem szokásváltás: így segít a tartós fogyásban a finomhangolás

A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.

// még több főtér.ro