Államfők, kormányok, pártok jönnek-mennek. A háttérben meglapuló Rendszer viszont marad. Sőt, néha dagad. Ijesztő módon.
Az állampolgár alapvető jogai közé tartozik, hogy négyévente bizalmat szavaz (vagy nem) azon politikusoknak, pártoknak, akik szerinte jól képviselik majd az ő érdekeit az állam csúcsszervezeteiben (vagy nem). Amire az állampolgárnak nincs joga: megszavazni, hogy ki kerüljön az állami csúcsszervek mögötti, alatti közintézmények székeibe. Vagyis a sokat emlegetett Rendszerbe. Ahova pártos (vagy pártatlan) kinevezések alapján lehet bekerülni. És ahol olyan hidegrázós dolgok történhetnek, mint az alábbi.
Van egy olyan állami, vagyis közintézmény, hogy Román Vasúti Hatóság. Nos, e hatóság vezetősége idén februárban csinált egy olyan bravúrt, amitől szó bennszakad, hang fennakad: fogta az egyik osztály vezetői állását és kettéhasította. Magyarán:
Ja, az állás 9600 lej bruttó fizetéssel járt. Most tehát van belőle kettő.
Hogy miért? Itt kezdődik a tohuvabohu. 2018-ban egy alkalmazottat elmozdítottak addigi állásából. A munkaszerződésében viszont az állt, hogy ez esetben a fent említett vezetői állásba kell őt áthelyezni. Igen ám, de ama vezetői székben már ült valaki. Ideiglenesen, persze. Mi lett volna a logikus lépés? Az ideiglenes vezető szépen feláll és átadja a helyét a kollégának.
Ez történt? Dehogy! Az ellenkezője: váratlan és a köznapi logika számára teljesen érthetetlen tollvonással az intézmény vezetősége véglegesítette az ideiglenes kollégát székében.
A kisemmizett kolléga beperelte az intézményt, és nyert. Erre az épp székéhez szegezett másik kolléga is beperelte az intézményt, mert őt kinevezték, ugye, véglegesen. És ő is nyert!
Ott állt tehát az intézmény a két dühös emberrel szemben, egy olyan helyzet kellős közepén, amely saját hülyeségéből (érdekéből?) fakadt. A talárosok ki is mondták:
Hát, megoldották, a már említett módon: mindkét dühös ember kapott egy-egy széket. Ugyanakkora fizetéssel. Amiért ugyanazt csinálják. Amit egy ember simán meg tudna. Ja, a mi adóinkból.
Most, amikor a sajtó odament, hogy kikérje az intézmény jelenlegi vezetőjének véleményét az ügyben, az illető úr csak dühös ordítozásra és ajtócsapkodásra volt képes. Értik, ugye? Ő, a közszolga. A Rendszer része.
Nem volt kivel beszélni. Az ügyet persze jelezték Cătălin Drulă közlekedési miniszter úrnak, aki az említett hatóságért is felel. Ő a maga részéről megígérte, hogy vizsgálatot indít a helyszínen és adott esetben visszaköveteli a kárt. Addig viszont minden marad a régiben. Az idő telik, a Rendszer virul, a pénz folyik.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.
A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.