Nézzük, hogyan alakult a szerda eseményügyileg.
Talán emlékszik a Tisztelt Olvasó is arra, hogy március 29-én volt „némi” cirkusz és ellenzéki asztalcsapkodás, miután a szenátus – első házként – elfogadta azt a törvénymódosítást, amely szerint csak 250 ezer lejt meghaladó kár esetén számít bűncselekménynek a hivatali visszaélés. A koalíció aztán elég hamar megértette, hogy nem kéne a 2017-eshez hasonló botrányt generálni – Cătălin Prediou igazságügyi miniszter pár órával később már jóval kisebb összeget, 9000 lejt javasolt –, de képviselőház ma végül a hivatali visszaélés bűncselekménnyé nyilvánításához szükséges összeghatár nélkül szavazta meg a Btk-módosításokat – mindezt annak ellenére, hogy az alkotmánybíróság korábban a küszöbérték bevezetése mellett döntött. Szóval ez a meccs még mindig nincs lejátszva, a végkifejletbe a talárosok is beleszólhatnak majd. Az AUR képviselőházi frakciójának tagjai máris bejelentették, hogy megtámadják az alkotmánybíróságon a tervezetet.
A környezetvédelmi minisztérium legfrissebb felmérése szerint 7536 és 8093 egyed közé tehető a barnamedve-populáció Romániában, szemben a legutóbbi felmérésben szereplő mintegy 6 ezres példányszámmal. Tánczos Barna miniszter a mai sajtótájékoztatóján jelentette be, a populációbecslés, valamint a támadások és károk mértékét is figyelembe véve idénre 426 egyed szerepel a kilövési kvótában. Újdonság továbbá, hogy a Környezetvédelmi Alap jövő héten indítja el azt a pályázati programját, amelynek keretében villanypásztorokra lehet majd pályázni. Az önkormányzatok akár 1 millió lejes támogatásra, a magánszemélyek pedig 15 ezer lejes finanszírozásra pályázhatnak villanypásztorok beszerzésére és felszerelésére.
Elképesztő iskolai bűncselekmény miatt helyszíneltek a rendőrök ma a bukaresti Ion Creangă Líceumban: az egyik 16 éves diák japánóra közben késsel támadt rá a tanárnőjére és nyaktájékon megszúrta. A tanárnő szerencsére nem szenvedett súlyos sérülést, de kórházba szállították, a tizedik osztályos támadót – aki állítólag korábban nem számított problémás diáknak – pedig őrizetbe vette a rendőrség.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Elkezdődött a 2026-os évi állami költségvetés előkészítése – jelentette be Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes szerdán a Facebook-oldalán.
Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.
Hamis segélyhívás miatt indított vizsgálatot a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság egy kedden késő este beérkezett bejelentés nyomán. A rendőrök egész éjjel és szerdán délelőtt is akcióban voltak, mígnem kiderült, hamis volt a riasztás.
Lemondott szerdán Bánffyhunyad ötödik ciklusát töltő polgármestere, Mircea Moroşan.
Székelyföld-szerte mínusz 15 Celsius-fok alatti hőmérsékleteket hozott az idei tél eddigi legfagyosabb éjszakája. A Kovászna megyei Bodzafordulón pedig ennél is hidegebb reggelre ébredtek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat adataiból.
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).

Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.

Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!

Kolozsváron jönnek a pénzbírságok, ha nincs látható helyen házszám az ingatlanokon. Pórul járhatnak, akik elsiették az adók befizetését a Ghiseul.ro portálon.

További híreink: még mindig több ezer háztartásban okoznak áramkimaradást az időjárási viszonyok, péntekig ugyanakkor nem fog enyhülni a télies, csapadékos idő.