// 2026. február 3., kedd // Balázs

Hírek vasárnap: 35 ezer dolláros karórával kampányvásárolt a politikus. Online zaklatták az osztályfőnököt, most kártérítést fiz

// HIRDETÉS

Rareș Bogdan úgy gondolta, egy 166 ezer lejes karórával lehet a legjobban kampányvásárolni a piacon az emberek között. Két kolozsvári iskolás a neten zaklatta az oszit, a bíróság komolyan vette az ügyet.

Megszégyenítették a tanárnőjüket, most fizetnek neki 30 ezer lej kártérítést

Az iskolai zaklatás jelensége nem csak azt jelenti, hogy a diákok egymást piszkálják, vagy hogy a pedagógusok nyomorgatják a gyerekeket, hanem az is, hogy a diákok a tanáraik életét keserítik meg. Ez utóbbinak a legfrissebb példája egy komoly zaklatási ügy, amely öt évvel ezelőtt történt, a bíróságra került és most született meg a jogerős ítélet.

A történet szereplői két tanuló és az osztályfőnökük. Az egyik tizenkét éves srác a 2018-as nyári vakáció utolsó napján feltöltött az osztály WhatsApp-csoportjába egy képet, amelyen állatként ábrázolta osztályfőnöküket, majd fél évvel később egy másik hasonló képet is feltöltött, amit aztán a csoport fejlécképévé állított be. 2019 tavaszán az osztály egy másik tanulója létrehozott egy Facebook-profilt a tanárnő nevére, feltöltötte mindkét képet, majd meghívta osztálytársait, hogy lépjenek kapcsolatba az álprofillal.

A megszégyenített tanárnő az igazságszolgáltatáshoz fordult és beperelte a két diákja szüleit. A pedagógus 50 lej kártérítést kért emberi méltósága megsértése miatt.

A bíróság alapfokon 30 ezer lejes kártérítést ítélt meg a tanárnőnek, amit ő is és az egyik gyerek szülei is megfellebbeztek. Végül a múlt héten született jogerős ítélet megerősítette az alapfokú döntést. A bíróság szerint mind a WhatsApp-os, mind a Facebook-os akció – amit a diákok szülei igyekeztek gyerekes csínyként beállítani –, súlyosan sértette a tanárnő méltóságát, akkor is, ha a Facebook-profilt egy nap után törölte a tettes. A két gyerek szüleinek így meg kell fizetnie a 30 ezer lejes kártérítést, és egy nagy példányszámú helyi napilapban, saját költségükön közzé kell tenniük a bíróság ítéletét.

35 ezer dolláros karórát villantott Rareș Bogdan EP-képviselő

A Monitorul de Cluj szúrta ki, hogy a túlvezérelt televíziós műsorvezetőből a liberális párt (PNL) európai parlamenti képviselőjévé avanzsált Rareș Bogdan egy 160 ezer lejes Rolexet villantott a piacon. Mivel a politikusok 2024-ben négy alkalommal is a szavazóurnákhoz kívánják valahogy imádkozni az irántuk egyre közönyösebb választópolgárokat, már most elkezdődnek a mindenféle barátkozós események, látogatások, mutatkozások és pózolások az emberekkel. Ilyenkor a szavazatokra vadászó öltönyösök kimennek az utcára, nyájasan szóba állnak a járókelőkkel, gyerekekkel fotózkodnak mosolyogva, és úgy általában igen barátságosak az emberekkel. Például elmennek a napi piacra vásárolni, hogy az emberek közé vegyüljenek, hagymát vegyenek a kofától és úgy általában megmutassák, hogy ők aztán és tényleg és namostaztán és bizonyisten. Mármint hogy ők a legalkalmasabbak az emberek érdekeinek képviseletére.

Így tettek a PNL vezetői is, köztük Nicolae Ciucă miniszterelnök és Daniel Buda EP-képviselő, valamint a Szilágy megyei parlamenti képviselő Lucian Bode (képviselőházi alelnök), akik Szilágysomlyón látogattak ki a piacra, hogy megmutassák magukat az embereknek.

Csakhogy velük volt a „divatos” öltözködéséről is híres Rareș Bogdan is, aki a kabátujj fedte bal karjával a hagymáért nyúlva – hogy, hogy nem – megmutatta a világnak és a háztáji ezt-azt áruló néninek a karóráját, az erről készült fotót pedig fel is töltötte közösségi oldalaira. A szóban forgó időmérő eszköz pedig nem más, mint egy Rolex Yacht-Master 40, mégpedig aranyozott Rose Gold változatban, aminek az értéke olyan 35 ezer amerikai dollár, közel 167 ezer lej.

Nos, nincs ezzel semmi gond, mert biztosan kemény munkával kereste meg az óra árát, csak olyan… gáz.

Nézegessen még kampánypiacoló politikusokat ide kattintva.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?
Főtér

A Vexler-törvénnyel rúgták be az ajtót Kolozsváron: mi lesz a Goga-könyvtárral meg a Radu Gyr utcával?

Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro