// 2025. május 9., péntek // Gergely

Hiába Valentin Popa az oktatási miniszter, továbbra is Liviu Pop fújja a hülyeség passzátszelét oktatási ügyekben

// HIRDETÉS

Ezúttal azt nem sikerült bebizonyítania, az istennek se, hogy 12 nagyobb mint 16. Pedig rendesen nekiállt.

Füstölög a botrány a vadonatúj, egységes tankönyvek körül. Mi is beszámoltunk róla, itt, meg itt. Az első osztályosoknak szánt matekkönyvek sem menekültek meg a brutális elírásoktól. Tessék csak nézni:

A matematika nyelvén helyes a viszony. A 12 kisebb mint a 16. Az olvasandó változat esetén viszont ordít a hiba. A szerző pont fordítva írta: nagyobbat a kisebb helyett. Ami meglehetősen zavaró (nem csak) egy elsős számára.

A sajtó természetesen keresett egy illetékest, akit megkérdezhetett a dologgal kapcsolatban. Valentin Popa oktatási minisztert viszont vagy nem lelték elő, vagy úgy gondolták, nem érdemes megkérdezni. Liviu Pop szociáldemokrata szenátor és ex-oktatási miniszter viszont szinte mindenütt ott van, ahol nyilatkozni lehet valamit valamiről, hát megkérdezték tőle, hogy is van ezzel a tizenkettővel, ami az elsős matekkönyv szerint nagyobb mint 16. Ja, az illető úr sok éven át gyakorló matektanár volt, tehát értenie kellene a kérdéshez.

Nos, idézzük Pop úr válaszát: „Tehát, a tízes számrendszerben 12 kisebb mint 16. Egy másik számrendszerben viszont 12 lehet nagyobb mint 165, vagyis az ötös számrendszerben.”

Az egy dolog, hogy az első osztályosok nem feltétlenül vannak tisztában a számrendszerek fogalmával. De ha utánanézünk, kiderül, hogy az ötös számrendszerben sem igaz, amit a matematika tudora, Liviu Pop mond. Ugyanis az ötös számrendszerben a 12 az 22, a 16 pedig 31. vagyis, a 12 az ötös számrendszerben is kisebb mint a 16.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Történetek a kereszt alól

Szántai János

A húsvéti ünnepkör alatt a hétköznapokból kilépni képes ember másképp figyel: egy-egy apró gesztus, esemény mintha felhasítaná a szürke függönyt, amely a szentséget eltakarja. És az így kiáradó fény maga a csoda.

Érezhetünk-e nosztalgiát valami iránt, amit sosem éltünk át?

Sánta Miriám

„Szokták mondani, hogy a sok nosztalgiázás elfedi a valóságot – hát hogyne fedné, hiszen ez a dolga: megszabadulni attól, ami éppen van, maga az eszképizmus.” A nyolcvanas évek mindig velünk maradnak.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ahol az évek során enyészetnek indult az ipar – a kolozsvári Sinterom (FOTÓRIPORT)

Sánta Miriám

Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.

Így házasodtak a kora újkori erdélyi nemesek

Sólyom István

Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?
Főtér

Mi történt május 4-én Romániában? És mi jöhet?

Crin Antonescu elvérzett, a PSD-vezetés bukik, Ciolacu távozik, inog a koalíció. George Simion töretlenül menetel a Cotroceni-palotába.

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben
Krónika

Újabb autópálya-szakaszt kezdhetnek építeni Erdélyben

Újabb autópálya-szakasz építése kezdődhet meg Erdélyben: a közlekedési és infrastrukturális minisztérium kiadta az építési engedélyt a Nagyszeben és Fogaras közötti A13-as jelzésű autópálya 2. szakaszára, amely Feleket köti össze Alsóárpással.

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix
Főtér

Ismét megmártózott a Fekete-tengerben Diana Șoșoacă (VIDEÓ) – hírmix

Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában
Székelyhon

Fenyegető hangvételű plakátok Csíkszeredában

Provokatív plakátok jelentek meg csütörtök reggelre több helyszínen Csíkszeredában, illetve a taplocai iskolaközpont közelében is, amelyeken George Simion, a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökjelöltjének hírhedt kijelentései olvashatók.

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé
Krónika

Habemus papam! Amerikai bíborost választottak Róma püspökévé

Felszállt a fehér füst a vatikáni Sixtus-kápolna kéményéből csütörtökön este, ami azt jelenti, hogy sikerült megválasztani a katolikus egyház új vezetőjét.

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval
Székelyhon

A kerítésen másztak át a rendőrök, hogy kinyissák a kaput a házkutatásra – videóval

Negyvenhat házkutatást tartottak Maros megyében a rendőrök egy folyamatban lévő, illegális erdőgazdálkodással kapcsolatos bűnügy okán szerdán reggel.

// még több főtér.ro
Óriásit nyert George Simion
2025. május 05., hétfő

Óriásit nyert George Simion

Az AUR elnökjelöltjére kétszer annyian szavaztak, mint a másodikként befutó Nicușor Danra.