// 2024. október 1., kedd // Malvin
Képviselőtér

Hiába vádolták azzal, hogy forradalmárokra lövetett, igazolták a botrányos múltú képviselő mandátumát

Francisc Tobă mostantól négy évig élvezheti a képviselői státussal járó előnyöket.

A forradalom leverésére tett kísérletben való részvételről szóló vádak ide, a pártjából való kizárás oda, Francisc Tobă megnyugodhat: mostantól a bukaresti parlament képviselőjeként tevékenykedhet. A képviselőház ugyanis szerdán igazolta a mandátumát, ami után le is tette a képviselői esküt. Így aztán mostantól négy évig a román parlament tagja lesz. A képviselőház 155 támogató és 8 ellenszavazattal bólintott rá, hogy Francisc Tobă a törvényhozás értékes tagjává váljon. Egy honatya tartózkodott, hárman pedig nem szavaztak. Mindez annak ellenére történt, hogy a szélsőséges Románok Egységéért Szövetség (AUR), amelynek listáján parlamentbe jutott, rovott múltjának nyilvánosságra kerülése után a pártból is kizárta, és azt is kérte a képviselőháztól, hogy ne igazolja a mandátumát. Helyette még egy új képviselőjelöltet is megneveztek, és azt kérték a képviselőháztól, hogy a Tobă mandátuma helyett az új jelöltét igazolják. A képviselők azonban másképp gondolták, így mostantól kollégájuknak nevezhetik az egykori katonatisztet. Tobă az AUR Brassó megyei listavezetőjeként kapott négy évre egy kényelmes széket a bukaresti alsóházban. Az 1953-ban született Tobă a bukaresti Katonai Műszaki Akadémián végzett fegyver- és rakétaszakértő. A forradalom után a Nemzeti Megmentési Front elnökeként tevékenykedett Nagyszebenben, 1992-ben pedig a Demokratikus Nemzeti Megmentési Front képviselője lett. 1992 és 1996 között a Ion Iliescu vezette Szociáldemokrácia Romániai Pártja képviselője volt, és közreműködött a z állami intézmények bizalmas kommunikációját bonyolító Különleges Távközlési Szolgálat (STS) létrehozásában. Ugyanakkor a katonai ügyészség azzal vádolta meg a tartalékos alezredesi rangú Tobát, hogy 1989 decemberében részt vett a nagyszebeni forradalmi események leverésére tett véres kísérletben. A vádirat szerint különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés és embertelen bánásmódban való bűnrészesség miatt kellett volna bíróság elé állnia. Az ügyészek szerint ő is részt vett abban az akcióban, amely során a nagyszebeni megyei kórházból erőszakkal egy városi laktanyába vitték a sebesült forradalmárokat, és ott kegyetlenül megverték őket. A bíróság azonban eljárásjogi hiányosságra hivatkozva visszaküldte a vádiratot az ügyészségnek, amely aztán 2010-ben ejtette az ügyet.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból
Krónika

Fél évszázada lökik ide a sört a csíkszeredai gyárból

Saját maguk tiszteletére emelhetik poharukat a csíkszeredai sörgyárban, mely immár 50 éve működik a székelyföldi városban. A kezdetekhez képest óriásit fejlődött a bő két évtizede egy multinacionális vállalat tulajdonában lévő sörgyár.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

// még több főtér.ro