// 2026. február 6., péntek // Dorottya, Dóra

Hazafias demagógiával búcsúzik Gabriel Oprea

// HIRDETÉS

Szerinte azért kell távoznia a szenátusból, mert jó hazafi, hiszen – mint írja – még a román zászlót is kifüggesztette a Székelyföldön.

Hétfőn hivatalosan is benyújtotta szenátori mandátumáról való lemondását Gabriel Oprea, aki október elsejétől veszíti el tisztségét. A lemondó nyilatkozatot nem személyesen nyújtotta be Călin Popescu Tăriceanu házelnöknek, és a lemondás iktatása után sem jelent meg a gyűlésező szenátus előtt. Ehelyett a Facebook-oldalán tette közzé felmondásának másolatát egy hosszú, főleg saját munkáját dicsérő levél kíséretében.

Jó hazafiként, becsületes románként mindig Románia érdekeit tartotta szem előtt, fogalmaz a levélben. Szerintem éppen amiatt kell távoznia a szenátusból, mert vette a bátorságot, hogy a nemzeti érdekről, a hagyományos értékekről, a hadseregről és az egyházról beszéljen, és mert Székelyföldön a román trikolór kifüggesztetését szorgalmazta.

A gondatlanságból elkövetett emberöléssel vádolt politikus áldozatként tekint magára, annak ellenére, hogy korábban már nagyon sok vádat megfogalmaztak vele szemben. Oprea a gyanúsítottja annak az ügynek is, amelyben szolgálati visszaéléssel vádolják, konkrétan hivatalos konvojok szabálytalan igénybevételével, illetve gyanúsított a belügyminisztériumi titkosszolgálat vezetői ellen indított nyomozásnak is amiatt, mert az ő nyomására vettek az intézmény költségvetéséből egy olyan luxusautót, amelyet ő gyakorlatilag szolgálati autóként használt.

A korrupcióellenes ügyészség (DNA) vádiratából kiderül: igazi szabadrablás zajlott a belügyminisztériumban Gabriel Oprea főnöksége idején: kávét, pálinkát, szaloncukrot, női cipőt vásároltak a belügyminisztérium operatív alapjából.

Gabriel Opreának visszavonják a doktori címét is: az Egyetemi Címeket, Oklevelet és Tanúsítványokat Igazoló Országos Tanács nemrég hozta meg a végleges döntését, miszerint a volt belügyminiszter doktori dolgozata plágium.

Szóval lehet bármilyen nagy hazafi, nem éppen egy ma született bárány ...

// HIRDETÉS
Különvélemény

Most azonnal, mindent! Meg lehet-e akadályozni, hogy az online világ nulla látenciája szétverje a „valós” életet?

Fall Sándor

A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.

Nagy a munkanélküliség a fiatalok körében – mi lehet a tágabb oka ennek?

Sánta Miriám

Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Kit szerethet jobban az ember: Luke Skywalkert vagy egy három méteres kék lényt?

Szántai János

Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.

„Elemi szükséglet az anyanyelven való megszólalás lehetősége krízishelyzetben”

Sólyom István

A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát
Főtér

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?
Krónika

Tüntetések Székelyföldön: mi mozgatja a magyarokat, mekkora lehet a baj az RMDSZ háza táján?

A székely emberek példátlan közfelháborodásának oka az anyagilag eleve kitettebb helyzeten túl az RMDSZ elmúlt évekbeli politikájában, valamint az elégedetlenséget kirobbantó adók természetében keresendő – mondja interjúnkban Toró Tibor politológus.

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…
Főtér

Raed Arafat hadat üzent az online közösségi hálózatoknak…

… Nicușor Dan államelnök bejelentette, hogy kapott ajándékba egy zöld Seroussi nyakkendőt… és egy bánsági polgármester helikopterrel jár munkába, közben nincs víz a faluban.

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők
Székelyhon

Várjunk a befizetéssel? Kelemen Hunor szerint a helyi adók akár 50 százalékkal is csökkenthetők

Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya
Krónika

Szilágycseh: egy órával a munkások távozása után omlott össze a református templom tornya

Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe
Székelyhon

Kell a parajdiak földje az autópályához, de felhajtót nem kapnak cserébe

Elégedetlenséget szült Parajdon az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya Sóvárad és Gyergyóalfalu közötti szakaszának megépítéséhez szükséges területkisajátítások. Az is kiderült, hogy Parajd határában nem lehet majd felhajtani a sztrádára.

// még több főtér.ro