Lucian Bode nagyobb rendőri jelenlétet és kemény intézkedéseket ígér a bukaresti SAGA fesztiválon történt katasztrofális események miatt.
A bukaresti SAGA fesztiválon bekövetkezett halálos kábítószer-túladagolás, a kábítószer-fogyasztás után kórházba került több fiatal és közel 120, kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatti büntetőeljárás kellett ahhoz, hogy a belügyminisztérium illetékeseiben tudatosodjon: ideje lenne tenni valamit a nagy fesztiválokon a drogfogyasztás ellen.
Lucian Bode belügyminiszter a hétvégi bukaresti incidensek után jócskán kivárt: csütörtökön jelentette be, hogy összehívta a minisztériumban az összes illetékes szerv képviselőit, a találkozó nyomán pedig rövid és hosszú távú intézkedésekről is döntenek a kábítószer-terjesztés és fogyasztás visszaszorítása érdekében.
A tárcavezető bejelentette: mostantól sokkal alaposabban odafigyelnek a nagy számú közönséget vonzó rendezvényekre, és a rendőrség nagyobb erőkkel lesz majd jelen az ilyen eseményeken,
Emellett az ügyben illetékes belügyi személyzet az eddiginél alaposabb képzést kap.
És persze felveszik a kapcsolatot a rendezvények szervezőivel is, akiket szintén felkészítenek arra, hogyan léphetnek fel a probléma ellen.
Bode egyébként némileg megbántódva reagált azokra a kérdésekre, mit tett a belügy annak érdekében, hogy elejét vegye a SAGA fesztiválon történteknek.
mivel több tízezer diák vett részt a tárca által szervezett, a megelőzést szolgáló programokban.
A mundér becsületét védendő arról is beszámolt, hogy csak 2021-ben több mint 7000 büntetőeljárás indult kábítószerhez kapcsolódó bűncselekmények miatt, 52 bűnszervezetre csaptak le, és több mint 1600 személy ellen emeltek vádat.
Némi hamut is szórt a fejére, mondván: tudatában van annak, hogy nem tettek eleget, de hát ez van, nehezen leküzdhető csapásról van szó, amely ellen minden érintett intézménynek közösen kell fellépnie.
A SAGA fesztivál kapcsán annyit mondott: megvannak az adatai arról, mennyiben érintett például az Untold, az Electric Castle és a többi nagy fesztivál, és
Ez még mindig jobb, mint a keddi reakciója, amikor az azt firtató kérdésre, hogy nyomában vannak-e már a drogdílereknek, nevetésben tört ki, és azt mondta: majd legközelebb válaszol.
Bode egyébként azt is elmondta, hogy Románia ugyan jelenleg még az utolsók között van a drogfogyasztás terén, de az országban és Európában is tapasztalható a drogfogyasztók és a drogfüggővé válók számának növekedése.
December 21-22. a téli napfordulót jelzi. Van néhány dolog, ami örökérvényű és zsigeri.
Nem vicc, nem trollkodás, tényleg ez történt.
Kollégánk és barátunk írt egy könyvet, mi pedig beszámolunk arról, hogy milyen volt a bemutatója. De legalábbis megközelítőleg.
A romániai visszaszolgáltatási eljárás során nem lehet jogbiztonságról beszélni – mondta dr. Murádin János történész a Sapientia EMTE Kolozsvári Karán tartott VII. Társadalomtudományi Seregszemlén.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Első ízben rendeznek Romániában kutyaszánhúzó világbajnokságot: február 6–8. között a Beszterce-Naszód megyei Rotunda-hágón mérik össze erejüket a sportág legjobbjai.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Két romániai is szerepel az Europol nemzetközi körözési listáján mint a legkeresettebb bűnözők. Indonéziában fogták el közülük az egyiket.
Ilie Bolojan miniszterelnök szombat reggel Botoșani polgármesterével, Cosmin Andreijel, a megye prefektusával és a megyei tanács elnökével egyeztetett a városvezetés által felvetett problémákról. A kormányfőt ebben a moldvai városban is kifütyülték.
Több ezren tüntettek csütörtök este a bukaresti Győzelem (Victoriei) téren az Ilie Bolojan vezette kormány ellen.
Máris bekövetkezett 2026 első tömbház- és gázpalackrobbanása. A szembejövő autóról lerepülő jégtömb száguldott át az utastéren, centiken múlt a tragédia.

További híreink: A kormányellenes tüntetőknek „beszóló” ellentüntetőt is megbüntették a csendőrök Bukarestben, az eddigi vizsgálatok alapján pedig nincs több leprás beteg Kolozsváron.

… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
… meg ilyen is: a külügyi szolgálatok öt (!) év alatt intéztek el egy halotti bizonyítványt… és egy polgártársunk alkoholos kóma közeli állapotban száguldozott egy német autópályán, forgalommal szemben (hukk!).
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Óra közben omlott rá a diákokra egy iskolai tanterem mennyezete, az épületet nemrég tatarozták. A villanyáram brutálisan megdrágult egy év alatt, de más termékekért és szolgáltatásokért is jóval többet fizetünk – itt a friss statisztika.
Rövid ideig lesz enyhébb idő országszerte. Továbbá: a belügyminisztérium szakszervezetei nem fogadják el a katonai személyzet, a rendőrök, tűzoltók egyoldalú nyugdíjkorhatár-emelését.

Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
Igennel szavazna Maia Sandu Románia és Moldova egyesülésére. Megkezdődtek az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti szakaszának tervezési munkálatai.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
További híreink: a kormány eközben már közleményben is mentegeti a „reformnak” nevezett adóemeléseit, egy autórongáló fiatal pedig a TikTokon buktatta le saját magát.
Nyugat-Románia legnagyobb spontán téli játszótere alakult ki Temesvár mellett. Továbbá: vigyázzunk a jeges és kátyúkkal teli utakon, valamint figyeljünk oda a WhatsApp üzeneteinkre, mert új online csalás terjed.

Elektronikus nyomkövetőt kapott a férjét bántalmazó feleség. Téli gumi télen? Na még mit nem?!

További híreink: a mioritikus nackópárt úgy csókolgatja az amerikai gyűrűt, hogy öröm nézni. És a védelmi miniszter szerint Nicușor Dan olcsón röpköd, bezzeg Ionopot Iohannis drágán!