// 2025. június 1., vasárnap // Tünde

Hajrá, pápa!

// HIRDETÉS

Ferenc pápa ma fogadta Victor Pontát a Vatikánban. Nem találják ki, mit vitt Őszentségének ajándékba a miniszterelnök.

A kormány korábbi közlése szerint Románia és a Szentszék együttműködéséről tárgyalnak emberi jogi, vallásszabadsági kérdésekben, illetve kulturális és oktatási programokban.

„Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Őszentsége fogadott. Szeretném neki átadni a románok üzenetét, valamint Daniel pátriárka ikonját. Megköszönöm neki, hogy az olaszországi románoknak rendelkezésükre állnak a kegyhelyek, amelyekre nagy szükségük van. Biztosítom Ferenc pápát arról, hogy Romániában a toleranciához és az egyenlőséghez minden hívő katolikusnak joga van” - nyilatkozta a miniszterelnök.

Ponta ajándéka pedig nem más, mint egy Gheorghe Hagi által viselt, és aláírt focimez. Őszentségének mostanra már gyűjteménye van focimezből: kapott már a Real Madridtól, a Milantól, az Intertől, vittek már neki Buffon-osat, és egy Lionel Messi-féle futballmeznek is büszke tulajdonosa.

Ferenc pápa tehát nyugodtan pályára állhat most már, mi csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy ezt a sálat itt ki fogja neki elvinni?

// HIRDETÉS
Különvélemény

A Zöld Elefánt Erdélyben – avagy állatok, amelyek nincsenek es

Varga László Edgár

Hogyan látná Erdélyt valaki, aki soha nem járt még a környéken. Legyen ez a valaki ezúttal hipotetikusan mondjuk egy Zöld Elefánt…

Magyaróra Szebenben – pusztulás-e a szórványosodás?

Sánta Miriám

Sosem kérdezzük meg magunktól, hogy mit tudunk azzal a valósággal kezdeni, amelyben nem voltunk, és ma sem vagyunk a domináns történelmi fél.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Csúcsra ért a csíki foci

Sólyom István

Július közepétől új időszámítás kezdődik az FK Csíkszereda életében, ami a hargitai megyeszékhelyen is érezhető változásokkal fog járni.

Lapidárium az erdélyi tájban: mit érdemes megőrizni a romok közül?

Szántai János

Az ember megáll egy-egy hajdan délcegen magasodó erdélyi rom előtt, eltöpreng a múlt dicsőségén, a sors forgandóságán… aztán az is eszébe jut, hogy mit, mennyit hasznos megmenteni a düledékek közül.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból
Krónika

Parajdi tragédia: történelmi párhuzamok Románia és a világ sóbányáiból

Erdély egyik legismertebb turisztikai célpontja, a parajdi sóbánya a napokban drámai események színterévé vált.

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden
Főtér

A parajdi sóbánya, a világegyetem, meg minden

Egyszerre kell nekünk a fa, a só és a pénz. A természet adja is, hogyne. Csak közben beomlik a bánya.

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya
Székelyhon

Így néz ki belülről a vízzel elárasztott parajdi sóbánya

Az elárasztást követő állapotokról tett közzé fotókat a parajdi sóbányáról a Meteoplus Facebook-oldal. A napokban készült fotókon vízzel feltelt bányabelsők láthatóak, továbbá egy tárna is, ahol sótömb omlott le.

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják
Krónika

Mit ne tegyünk soha a csomagtartóba? – Van, amitől ugorhat a jogosítvány vagy az autót is lefoglalhatják

Mutatjuk, mit tilos szállítani személygépkocsink csomagtartójában, és mit kockáztatnak azok, akik fittyet hánynak a szabályokra.

2007-ben már tudták, mégsem történt semmi: a parajdi sóbánya figyelmen kívül hagyott vészjelzései
Székelyhon

2007-ben már tudták, mégsem történt semmi: a parajdi sóbánya figyelmen kívül hagyott vészjelzései

Tizennyolc évvel ezelőtt, egy nemzetközi bányászati konferencián, Olaszországban megjelent egy tanulmány, amely részletesen feltárta a parajdi sóbányát fenyegető súlyos kockázatokat. Ami akkor egy tudományos figyelmeztetés volt, ma szomorú valóság.

// még több főtér.ro