Az eladó maga a román állam.
Bizonyára sokan álmodoztak már arról, hogy egy szuper sportkocsi volánjánál ülve 250 kilométeres óránkénti sebességgel döngetnek az utcákon, a járókelők irigykedő pillantásától kísérve.
Nos, ha minden jól megy, akkor hamarosan akár még önnek is esélye nyílhat rá. És még az is előfordulhat, hogy jutányos áron szerezheti meg.
Van ugyanis a román államnak egy olyan intézménye, amely azzal foglalkozik, hogy különböző bűncselekmények, vagy az adófizetés elmulasztása miatt lefoglalt javakat értékesíti.
Ez az Elkobzott Javakat Kezelő Országos Ügynökség (ANABI), amely most nem akármilyen darab piacra dobását vetítette elő: egy Lamborghini Aventadort kínál árverésre.
A csodaautó elárverezését a galaci törvényszék hagyta jóvá, a beszámolók szerint egy embercsempészettel, kiskorúak csempészetével és lányfuttatással foglalkozó bűnszervezet egyik tagjától foglalták le.
Egyelőre még nem hirdették meg, de aki licitálni szeretne rá, az kövesse az ANABI honlapját, ezen szokták ugyanis árverésre bocsátani az elkobzott javakat.
Az persze vélhetően mindenki számára evidencia, hogy egy ilyen autó nem két fillérbe kerül, az ezzel foglalkozó honlapokon 280 ezertől 475 ezer euróig terjed áron kínálják.
Az ANABI-nál azonban általában lényegesen olcsóbban kerülnek kalapács alá a luxusautók – tavaly egy Porsche Panamera kikiáltási ára 19 ezer euró volt.
Amúgy az ANABI azt is közölte, hogy az illetékes ügyészségek és bíróságok más, lefoglalt javak értékesítését is jóváhagyták, összesen mintegy 2,5 millió euró értékben.
Így többek között Skoda Octavia, BMW 218D, BMW 216D, Volkswagen Passat és BMW 540D Xdrive is szerepel a hamarosan árverésre bocsátandó javak között.
Ja, és tízezer liter gázolaj is.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Alexandru Crișan felemelkedése és bukása a sakktörténelem legkirívóbb csalása, egyben a romániai átmenet vegytiszta lenyomata.
Motorossal ütközött egy személyautó Csíkkozmáson az egyik útkereszteződésnél vasárnap délelőtt – jelentette a helyszínről kollégánk. A baleset helyszínére mentőt riasztottak a sérült ellátására.
Románia teljes jogú schengeni csatlakozásával eltűntek a sorompók és az állandó ellenőrzések a román–magyar határon, a rendőrségi kontroll azonban nem szűnt meg, hanem a határvonaltól a mélységi területekre és a fő közlekedési útvonalakra helyeződött át.
A szigorú diéták helyett apró, fenntartható változtatásokra épít Negoiță Robert sporttáplálkozási szakértő módszere. Tapasztalatai szerint a tartós fogyás kulcsa nem a megvonás, hanem a fokozatos szokásváltás.
Kifakadt a Román Akadémia a tudományos cikkgyárak miatt. Grindeanuék pedig tovább kavarják a kavarnivalót…

Letartóztattak egy férfit, aki több ízben is bántalmazta a lovát. Figyelmeztető lövésekkel állították meg a kamionból üzemanyagot lopó tolvajokat. Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak.

Súlyos ítéletet kapott a csenei gyermekgyilkosság elkövetője. Sajnos megint drágult az üzemanyag...

A bóvli kategóriába csúszás fenyegeti Romániát az elhúzódó politikai válság és az államháztartási hiány miatt. Félmillió eurót perelt vissza volt szeretőjétől egy temesvári milliomos.

Nincs szén, emiatt nem tud teljes kapacitással működni az ország utolsó nagy szénerőműve Rovinari-on. A törvény tiltja az osztálypénz beszedését az iskolákban...

Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Kelemen Hunor már egy tapasztalt minisztériumi szakemberekből álló kormányt is el tudna képzelni. Elhunyt Románia legidősebb embere.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
Több millió ember nyugdíját rosszul számolták ki – derül ki egy vizsgálatból, amit a nyugdíjpénztárnál végeztek.
További híreink: Grindeanu szívhatja meg a leginkább a kormányválságot, amit éppen a PSD robbantott ki, Nicușor Dan pedig New Yorkból akar újabb miniszterelnök-jelöltet nevesíteni.

A romániaiak töltik a legtöbb időt az utakon, mégis a legrövidebb távolságon ingáznak naponta a munkahelyükre. Továbbá: százhúszezer eurós kerékpárút került egy moldvai településre, de senki sem használja, a főúton pedig nincs aszfalt.

Uniós forrásból vásárolt napelemekből építettek támfalat a földcsuszamlás ellen. Kitoloncolják Romániából Omar Hayssamot.