A korábbi programok nem igazán működtek, de itt az új terv, pénzt is rendeltek hozzá: a kormány támogatást nyújt, ha beszállunk az erdősítésbe.
Miután rendszerint kiderül, hogy az országos erdősítési programok nem működnek rendesen – s egy olyan országról beszélünk, ahol dübörög az illegális fakitermelés –,
Egészen pontosan arról van szó, hogy ha egy magánszemélynek van egy hektár területe és azt erdősíti, húsz éven keresztül 456 eurós támogatást kap az államtól, és még a munkálatokat is finanszírozzák. Az összeget hektáronként osztogatnák magán- és jogi személyeknek egyaránt.
négy éven belül pedig 60 ezerrel. Kíváncsian várjuk, mennyien ragadnak majd ásót az ajánlat láttán, de tény, hogy 2020-ban például még 200 hektárral sem sikerült növelni az ország erdőterületét, szóval valamit mégiscsak lépni kellett.
Azt se felejtsük el, hogy
– maga az államfő is beismerte, hogy valamit tenni kéne végre, mert Romániában ugyanannyi fát termelnek ki törvénytelenül, mint törvényesen –, mi több, már az Európai Bizottság is beszólt a kormánynak, hogy nagyon nem szép, ami történik. Egy 2020-as felmérés szerint Románia évente 6 milliárd eurót veszít évente az illegális vágások miatt, arról nem is beszélve, hogy óránként 3 hektár erdőt tarolnak le.
Az emberáldozatokat is követelő jelenség visszaszorítására tett intézkedések meglehetősen vérszegények. A környezetvédelmi tárca legutóbb például azzal állt elő, hogy betiltotta az éjszakai faanyagszállítást a kitermelőhelyekről, hátha ettől aztán a fatolvajoknak is elmegy a kedve a sefteléstől.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Van ez a tervezett második deficitcsökkentő csomag, amiben a különleges nyugdíjak problémáját is megoldják állítólag. Na ja. Hogyne. Persze. Naná…
Nem szokványos látvány ami egy jégeső után maradt július 12-én a Neamț megyei Vânători-Neamț faluban és környékén.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.