// 2026. november 5., csütörtök // Imre

Ha Görögországba készül nyaralni, akkor van egy fontos hírünk az ön számára

// HIRDETÉS

A járványhelyzet miatt módosult az ország besorolása.

Itt a nyár, és itt a szabadságolások időszaka is. Ami azt jelenti, hogy itt van a turistaszezon is.

A gond csupán az, hogy itt van a koronavírus-járvány is, amelynek negyedik, az indiai eredetű delta variáns okozta hulláma egyre több európai országban kezd berobbanni.

Mint ismert, a romániai hatóságok a járvány ottani állapota alapján három – zöld, sárga és vörös – zónába sorolják az országokat. Ennek pedig következményei vannak: a veszélyesebb besorolású országokból érkezőket akár karantén is várhatja.

A listát éppen csütörtökön este frissítették, ennek nyomán az itteniek egyik legkedveltebb nyári célpontja, Görögország az eddigi zöld helyett sárga besorolást kapott, míg a szintén kiemelt turisztikai célpont, Spanyolország, ahol már megint elkezdett tombolni a járvány, pirosat.

Görögország mellett a járvány terjedése miatt még Luxemburg, Gibraltár, Kazahsztán, a Feröer-szigetek és Líbia került sárga besorolásba, míg Spanyolország mellett Portugália, Hollandia, Andorra, Georgia és Malajzia pirosodott be.

Jó hír ugyanakkor, hogy Magyarország továbbra is zöld.

Mindez azt jelenti, hogy ha valaki Görögországba utazik, vasárnaptól hazatéréskor vagy az oltottságát kell bizonyítania, vagy egy 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet kell felmutatnia – ellenkező esetben karanténba kerül.

Spanyolország vagy Portugália esetében még szigorúbb lesz az eljárás: csak az oltottakat nem küldik karanténba, a vesztegzár alól még a negatív teszt sem mentesít.

Ez sokaknak lehet rossz hír, Románia ugyanis az EU egyik legkevésbé átoltott országa, a vakcina útján védettséget szerzettek aránya alig 30 százalék.

És az oltakozási hajlandóság még mindig a bányabéka ülepe alatt van: a hivatalos adatok szerint csütörtökön még a 15 ezret sem érte el a beadott oltások száma.

Összesen 14 816 vakcinát adtak be – sovány vigasz, hogy ennek zöme, 9350 első adag volt, vagyis ennyivel nő a védettek száma.

Pedig a mostani országbesorolás és a vörös zónás országokra vonatkozó szabályozás is jelzi: az oltatlanok nem csupán azért kerülnek hátrányos helyzetbe, mert esetükben nagyobb az esélye a koronavírus-fertőzés súlyosabb formáinak, hanem egyszerűen azért is, mert a nem védettek jelentős kockázatot hordoznak – elsősorban a többi oltatlan számára –, ezért egyre több korlátozás éri majd őket.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen
Székelyhon

A városközpont közelében járt a medve, nem kockáztattak tovább Székelyudvarhelyen

Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.

// még több főtér.ro