Megint csak közbejött egy akadály.
Remélhetőleg nem ez lesz a legnagyobb siker a viszonylag rövid szakasz kapcsán a következő években – írtuk még februárban, amikor Sorin Grindeanu közlekedési miniszter bejelentette, hogy végre ismét van kijelölt építője az észak-erdélyi autópálya egyik legelátkozottabb szakaszának, amely Aranyosgyéres és Maroskece között húzódik. Nos, jelen állás szerint úgy néz ki, hogy de, egy ideig tényleg ez lesz a legnagyobb siker. Akkor a Drum Asfalt SRL - OPR Asfalt SRL - Obras Publicas y Regadios SA - Trameco SA - Drumuri Bihor SA román-spanyol konzorciumot hirdették ki a közbeszerzési eljárás győzteseként. Csakhogy az egyik vesztes, a Strabag megóvta az eredményt,
Ez még március 9-én történt, de csak most került nyilvánosságra. A testület döntésében arra kötelezte a pályázatot kiíró országos közútkezelőt (CNAIR), hogy újra értékelje ki a győztes konzorcium pályázatát. A CNAIR-nak két lehetősége van: teljesítheti az óvásokat elbíráló testület határozatát, vagy megfellebbezheti azt a bukaresti táblabíróságon. Az észak-erdélyi sztrádának már 2012-re el kellett volna készülnie, de a leghosszabb, már járható szakasza még mindig csak a Kolozsvár és Marosvásárhely közötti, mintegy száz kilométeres rész, de ebből is
Ennek a megépítése eddig kudarcok sorozatába fulladt, egyik kijelölt építő sem tudta teljesíteni a feladatot, hogy 363,79 millió lejért hat hónap alatt tervezze, 18 hónap alatt pedig építse meg a szakaszt. Amelynek a megépítéséről az amerikai Bechtel kivonulása után – autópálya helyett NATO-tagságot kapott Románia az amerikaiaktól, ennek az ára volt az amerikai cég pályázat nélküli megbízása, és a jelek szerint sohasem gondolták komolyan, hogy tényleg meg is építik a sztrádát – 2015-ben írtak alá új szerződést a román Straco céggel. Amely tavaly márciusig a rendelkezésére álló mintegy hat év alatt rekord közeli teljesítményt ért el, mert a 16 kilométeres szakasznak csupán mintegy 40 százalékát sikerült megépítenie. Miután már az alvállalkozói is levonultak a munkaterületről, a kormánynál is betelt a pohár, és márciusban felbontotta a szerződést, hogy mielőbb kiírhassa az új pályázatot. A cég azonban beperelte az államot, és csillagászati összegű, több mint 460 millió lejes kártérítést követelt. Emiatt a szerződés felbontásának folyamatát fel kellett függeszteni. Ám tavaly júliusban végül mégis ki lehetett írni az új pályázatot, amelynek idén január 31-ln hirdették ki a nyertesét – hogy aztán most az óvás miatt még tovább csússzon az építkezés.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.
Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.