// 2026. november 5., csütörtök // Imre
vegyesen

Grindeanuék már megint jó nagy anyagi károkat okozhatnak nekünk a politikai játszmáikkal – hírmix

// HIRDETÉS

A Sanitas pedig pénteken felfüggesztette az általános sztrájkot az egészségügyben, de bármikor újrakezdhetik.

Pénteken felfüggesztették a sztrájkot az egészségügyben

Miután a Sanitas szakszervezeti szövetség értékelése szerint több sikert is elértek, péntek reggel bejelentették az egészségügyben kedden kezdődött, közel félezer kórházat érintő általános sztrájk felfüggesztését.

A szakszervezet közlése szerint „győzelmet arattak” azzal, hogy szerdán a képviselőház jóváhagyta az egészségügyi törvény módosítását, amely a jóváhagyott költségvetés keretein belül lehetővé teszi a megüresedett álláshelyek betöltését a szektorban. Emellett a közalkalmazotti bértörvény elfogadását is elhalasztották, miután az egészségügyben és a tanügyben is nagy felháborodást váltottak ki az esetleges bércsökkenések.

„Több héten át elmagyaráztuk, miért igazságtalan és gazdasági szempontból logikátlan ez a tervezet. Számításokkal alátámasztottuk érveinket, és azokat minden lehetséges fórumon bemutattuk: politikusoknak, parlamenti pártoknak, a sajtónak stb. Még a Világbank szakértőinek is bebizonyítottuk, hogy a törvény hibás. Sikerült elérnünk egy bírósági döntést is, amely megerősíti, hogy a Bolojan-kormány ügyvivő, és már nincs meg a politikai ereje ahhoz, hogy törvénytervezetet dolgozzon ki és terjesszen elő”

– közölte a szakszervezet.

// HIRDETÉS

Egyúttal azt is hangsúlyozták azonban, hogy péntek reggel nem lezárták, hanem csak felfüggesztették a sztrájkot, amit szükség esetén bármikor újrakezdhetnek.

A következőkben két fontos cél lebeg a szemük előtt: egy új, igazságos és koherens bértörvény kiharcolása, amelynek megalkotásában ráadásul aktív, tárgyaló félként szeretnének részt venni, ezeket a tárgyalásokat pedig egy döntéshozatali jogkörrel rendelkező politikai szereplővel akarják lefolytatni, legyen az a parlament vagy egy időközben beiktatott új kormány.

Ha a parlament elé új bértörvényt terjesztenek be anélkül, hogy ezt előzőleg velük megtárgyalnák, akkor a most felfüggesztett sztrájk automatikusan újrakezdődhet.

A Sanitas szerint az új bértörvényről való egyeztetésben csatlakozik hozzájuk az összes többi közalkalmazottat érintő szakszervezetek is a tanügy, a közigazgatás, a kultúra stb. területéről.

Az sztrájk felfüggesztésének előzménye, hogy a Sanitas képviselői csütörtökön nyolc órán át egyeztettek a Világbank, valamint a munkaügyi és az egészségügyi minisztérium szakértőivel.

Most a fellebbviteli bíróság segítségével csellózott ki a PSD a kormánnyal

Keményen mennek a politikai játszmák a Dâmbovița-parti Konstantinápolyban (Bukarest). Miután Ilie Bolojan és reformjainak ádáz ellensége, Sorin Grindeanu és az általa vezetett PSD kedden bejelentette, hogy megtámadtak 12 kormányhatározatot, amelyet szerintük az ügyvivő kormánynak nem lett volna jogköre elfogadni, pénteken a Bukaresti Fellebbviteli Bíróság hatot fel is függesztett ezek közül.

A határozatokat eredetileg a múlt héten, július 23-ikán fogadta el a csonka jogkörrel rendelkező Bolojan-kabinet, állításuk szerint minden törvényi előírást betartva. A kormány képviselői már kedden figyelmeztettek, hogy a PSD felelőtlen politikai játszmákat folytat, hiszen az egyik, a biológiai sokféleség megőrzésére vonatkozó nemzeti stratégiáról szóló kormányhatározat érvénytelenítése esetében Románia akár egymilliárd eurós büntetést is fizethet az EU-s elvek be nem tartása miatt, de két másik határozat hatályon kívül helyezése is több tízmilliós büntetést vonhat maga után.

Az előbbi határozatot később Bolojanék vissza is vonták, és annak rendelkezéseit egy törvénytervezet formájában terjesztették be a szenátus elé, amelynek elfogadását állítólag a PSD is vállalta. Elmondta, hogy a 2026–2030-as Nemzeti Biodiverzitás-megőrzési Stratégia elfogadása egy olyan mérföldkő, amelyet Románia vállalt az uniós helyreállítási program (PNRR) keretében, és ennek elmulasztása több mint 970 millió eurós büntetést jelentene.

Pénteken a PNL felháborodott fejesei egymás után kárhoztatták a rivális PSD-t. Dan Motreanu, a párt első alelnöke úgy véli, hogy amikor a PSD már nem tudja „demokratikus eszközökkel” blokkolni a kormány intézkedéseit, akkor az „összecsapást” az állam más intézményein keresztül igyekszik megvívni. Szerinte az igazságszolgáltatás szerepe az, hogy ellenőrizze a közigazgatási aktusok jogszerűségét, nem pedig az, hogy „ítéletei által a politikai verseny szereplőjévé váljon”.

A Bukaresti Fellebbviteli Bíróság PSD-vel való cinkos összejátszására utalt Robert Sighiartău pártfőtitkár is. „A PSD kér, a rendszer végrehajtja” – írta.

A döntés – amely egyelőre hatályon kívül helyezte az említett határozatokat – alapfokú, tehát nem végleges.

A PSD egy Dominic Fritznek szánt fricska miatt is eltékozolhat 770 millió eurót

Mint ismereted a szocdemek, az élükön a fent már emlegetett nagy kópé Grindeanuval nemcsak a PNL-t és Ilie Bolojant, de az USR-t és annak elnökét, Dominic Fritz temesvári polgármestert is állhatatos gyűlölettel gyűlöli. Meg is találták a módját, hogy hogyan tudnának jól kibabrálni vele.

A köztisztséget betöltő személyek vagyonosodásának és összeférhetetlenségi ügyeinek vizsgálatáról rendelkező feddhetetlenségi törvény vitáján a szenátus jogi bizottságában a PSD javaslatára elfogadtak egy módosítást, amely visszamenőleges hatállyal megfosztotta volna tisztségüktől azokat, akiket jogerősen elmarasztaltak összeférhetetlenség miatt. Ez egyértelműen Fritznek szól, hiszen őt éppen júniusban marasztalták el egy összeférhetetlenségi ügyben.

Ha a módosított tervezetet elfogadják, az azt jelentette volna, hogy Fritz elveszti polgármesteri mandátumát.

A szenátus azonban csütörtökön végül leszavazta a törvényt.

Ez azonban veszélyes játék, a törvény elfogadása ugyanis az országos helyreállítási program (PNRR) egyik mérföldköve, így ennek hiányában Románia eleshet 770 millió eurónyi EU-s támogatástól. Ez a fennebb már vázolt kalamajka, illetve az abból származó potenciális büntetésekkel együtt már megint szép nagy veszteséget generálna az amúgy is üres államkasszában.

Mi több, Gindeanunak még volt képe pénteken odanyilatkozni a sajtónak, hogy éppen hogy a PNL és az USR kockáztatja a 770 millió elvesztését azzal, hogy leszavazták a törvényt Fritz védelmében. Azt is belengette, hogy amennyiben a törvényt ismét beterjesztik – ezt a PNL és az USR minél hamarabb tervezi –, akkor ismét bele fogják erőltetni a módosító javaslatukat, hogy kicsellózzanak az USR-elnökkel.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán
Krónika

Levélszavazás Erdélyben: válaszoltak a magyar és a román nyomozó hatóságok a Krónikának a feljelentések kapcsán

A magyarországi nyomozó hatóságok elutasították az április 12-ei országgyűlési választásokkal kapcsolatban Romániában tett feljelentést – tudta meg a Krónika. A bukaresti főügyészség már nem árulta el, Romániában folyik-e eljárás a levélszavazás ügyében.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést
Székelyhon

Nem élte túl a sofőr a tartálykocsival való ütközést

Egy ember életét vesztette, egy másik pedig megsérült hétfőn reggel Brassó megyében, miután egy személygépjármű és egy tartálykocsi összeütközött egy mellékút és az 1-es országút kereszteződésénél.

// még több főtér.ro
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS