// 2026. július 26., vasárnap // Anna, Anikó

Grammy-díjas dzsesszikonok is játszanak a magyarnapozóknak, fenyegetőznek a tanárok, elítélték az onești rémet

// HIRDETÉS

Esett az eső, hullottak a hírek is – itt a keddi hírösszefoglalónk.

Grammy-díjas dzsesszikonok is fellépnek a Kolozsvári Magyar Napokon

Először fordul elő a Kolozsvári Magyar Napok történetében, hogy a kulturális seregszemle főtéri nagyszínpadán nemzetközileg elismert, Grammy-díjas világsztárok is fellépnek. Az idén augusztus 13. és 20. között zajló rendezvényt beharangozó sajtótájékoztatón kiderült, hogy a 14. KMN-t a magyar származású Leslie Mandoki és zenekara, a Mandoki Soulmates zárja, azt pedig olyan nagypályás dzsesszikonok erősítik majd, mint Al Di Meola, Mike Stern, Randy Brecker vagy Richard Bona. De annak is lehet örülni majd, hogy résztvevők ismét „bevehetik” a Farkas utcát, melynek a felújítása – az önkormányzat tervei szerint – júniusban befejeződik. Továbbá újdonságnak számít, hogy a magyar főkonzulátus Főtérről nyíló udvarán egy újabb helyszín fog működni a rendezvény ideje alatt. A főtéri nagyszínpadon egyébként többek közt az EDDA Művek, a Budapest Bár és Halász Judit is fellép. További részletekért ide érdemes kattintani.

Béremelést követelnek a tanügyi alkalmazottak sztrájkkal fenyegetőznek 

Az ország két legnagyobb tanügyi szakszervezete ma jelentette be, hogy aláírásgyűjtésbe kezdtek egy általános sztrájk kirobbantása érdekében, és azt követelik, hogy az ágazat alkalmazottai mihamarabb kapják meg a 2017-es bértörvényben rögzített fizetést, de a kisegítő személyzet számára is béremelést sürgetnek. A szakszervezetisek egyébként ma a kormány épülete előtt szervezetek egy rövid tiltakozási akciót, melyet holnap is folytatnának, május 10-én pedig egy nagyobb felvonulást is terveznek Bukarestben. A tanügyisek amiatt is idegesek, mert a kormány azt tervezi, hogy az idei személyzeti kiadásokat a tavalyi szinten tartsa.

A legsúlyosabb büntetést szabták ki az onești rémre

Jogerősen 30 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte a bíróság azt a 68 éves férfit, aki halálra késelt két munkást a régi tömbházlakásában, ahonnan korábban bírósági végzéssel kilakoltatták. Az ítélet szerint Gheorghe Moroșannak kétmillió euró kártérítést is ki kell fizetnie. A túszdrámával kezdődő, és kettős gyilkossággal végződő onești ügy „főszereplőjének” ugyanakkor kétmillió eurós kártérítést is kell fizetnie.

A megrázó eset 2021-ben történt, március elsején: az áldozatok épp a lakás felújításán dolgoztak, amikor megjelent Gheorghe Moroșan, aki azzal hívta fel a rendőrséget, hogy fogva tartja a két szakmunkást, és végezni fog velük, ha nem kaphatja vissza a régi otthonát. A rendőrség és a tűzoltóság nagy erőkkel vonult a helyszínre, csak nem túl szakszerűen, s amikor betörték a tömbházlakás bejárati ajtaját, a férfi már megkéselte az áldozatait, egyikük a helyszínen, a társa a kórházban halt meg. Az elkövetőt lábon és kézen lőtték, majd őt is kórházba szállították.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
Főtér

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett
Krónika

Tanasă kiállt a székelyföldi városban provokációra készülő fekete öves magyargyűlölő mellett

Felzúdulást keltett a soviniszta, magyarellenes román körökben, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere jelezte: nem kívánja engedélyezni Mihai Tîrnoveanu megmozdulását, amelyet péntek délutánra tervez a háromszéki városban.

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?
Főtér

Mi marad az Odüsszeia hollywoodi feldolgozásából, ha a hitet kilúgozzák belőle?

Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta
Székelyhon

Már ki is vizsgálta az ügyészség, hogy milyen drónt lőtt le pénteken Buzău megyében a román vadászpilóta

Shahed típusú volt az a drón, amelyet pénteken a román légierő egyik F-16-os vadászgépe lőtt le a Buzău megyei Padina térségében – közölte a legfőbb ügyészség.

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére
Krónika

Magyar Péter már reagált a Fidesz elnökének tusványosi beszédére

Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében
Székelyhon

Négyes ikreket segítettek a világra Csíkszeredában – először a kórház történetében

Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap