// 2026. február 3., kedd // Balázs

Furcsa és megalázó módon halasztották el ismét az ítélethirdetést Horváth Anna ügyében (VIDEÓval)

// HIRDETÉS

Immáron harmadszor. Ilyen esettel azért még nem találkoztunk.

Amint arról beszámoltunk, Horváth Anna és Fodor Zsolt üzletember ügyében március 22-én, csütörtökön kellett volna ítéletet hirdetnie a kolozsvári táblabíróságnak. Kétszer már elhalasztotta az ítélethirdetést a tisztelt bíróság, március 2-án, illetve 8-án, különböző okokra hivatkozva.

A csütörtöki ítélethirdetésre nem csak a sajtó képviselői mentek el. A Legyél te is Ancsa mellett! nevű zárt Facebook-csoportban mozgósították a kolozsváriakat a megmozdulás szervezői, így hát 25-30 ember lepte el a táblabíróság folyosóját: polgárok, közéleti személyiségek, művészek.

És mindenki várt, a körülményekhez képest kellemesnek nevezhető hangulatban, olyan fél tizenkettőtől háromnegyed kettőig. Ekkor furcsa dolog történt: váratlanul megjelent a tömegben egy fekete ruhás hölgy (minden bizonnyal bírósági alkalmazott). Ha jelen sorok szerzője nem állt volna éppen ott, ahol, nem is hallotta volna a hölgy által mondottakat. A hölgy odafordult Horváth Annához és közölte vele, hogy az ítélethirdetést péntekre halasztották. És nem tudni, hány órakor lesz. Csak így. Ennyi. És elment.

Lehet, hogy a bíróságnak joga van az ilyen eljárásra (feltételezzük, hogy ha nem lett volna, akkor nem is járt volna így el), de mindentől függetlenül ezt a módszert furcsának és megalázónak tartjuk.

Fodor Zsolt nem jelent meg az ítélethirdetésen, tekintettel arra, hogy születésnapja van. Mondhatjuk úgy is, hogy szerencséjére.

Emlékeztetőül: Horváth Annát azzal a váddal állította bíróság elé az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), hogy 2016-ban 60 fesztiválbérletet kért és fogadott el Fodor Zsolt üzletembertől a kampányát is segítő önkéntesei számára, cserébe épületfelújítási engedélyt sürget meg a városházán az üzletember számára.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro