// 2026. március 17., kedd // Gertrúd, Patrik

FRISSÍTVE - Több prefektust meneszt a kormány

// HIRDETÉS

A kormányfő ugyanis nem elégedett a teljesítményükkel.

Több megye prefektusának menesztéséről döntött a kormány csütörtöki ülésén – derült ki a kabinet üléséről kiszivárgott forrásokból. Az eddig meg nem erősített információk szerint emellett három alprefektust is leváltanak.

Az előzetes hírek tizenkilenc prefektusról szóltak, a legfrissebb információk szerint azonban ennél kevesebb - vélhetően kilenc - kormánymegbízottnak kötnek útilaput a talpára. Az érintett megyék:Fehér, Beszterce-Naszód Botoşani, Brăila, Dâmboviţa, Galaţi, Szatmár, Vaslui és Argeş.

A kabinet már korábban jelezte, hogy kiértékeli a kormánymegbízottak teljesítményét, mivel Dacian Cioloş kormányfő nem elégedett maradéktalanul a tevékenységükkel. A prefektusok teljesítménye mellett az is kritérium volt, hogy ki kíván közülük részt venni a választásokon. A kormányfő már korábban lemondásra szólította fel a pártpolitikában részt venni akaró kormánymegbízottakat.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ott volt a házmester, a postás, a villanyszerelő – ezért járunk rockkoncertre

Fall Sándor

A rocker élete a „hogy lehet ilyen hangerőn hallgatni ezt a csörömpölést, fiam”-tól a „megyünk hát, hétkor találkozunk a helyszínen”-ig.

Hogyan védi meg magát a bizánci típusú bürokrácia Bolojan reformjai ellen?

Varga László Edgár

És miért lesz ettől egyre idegesebb a nép?

// HIRDETÉS
Nagyítás

A garázsok elbontásával lezárul egy korszak a város történetében (FOTÓKKAL)

Sánta Miriám

Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

Sólyom István

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…
Főtér

És azt tudja, ki a legnépszerűbb román politikus ma? Nem, nem ő…

George Simion egyszerű futballhuligánból mindössze néhány év alatt lett az ország legnépszerűbb politikusa. De hogyan?

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke
Krónika

Tragikus hirtelenséggel elhunyt az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács országos alelnöke

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Schwartz Róbert, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) országos alelnöke – közölte kedden Facebook-oldalán a szervezet.

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!
Főtér

Igazi aranyélet: ezért jó hírszerzőnek lenni Romániában!

Továbbá: egy tönkretett közlekedési lámpa javítása hónapokba telik, addig mindenki vigyázzon magára. És valaki elégette a szemetét s vele szinte egy egész erdőt.

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett
Székelyhon

Lángba borult egy autó a nagy erejű ütközés után, egy áldozat bennégett

Két ember életét vesztette egy közúti balesetben a Kovászna megyével szomszédos Buzău megyében, miután egy személyautó és egy haszongépjármű összeütközött.

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt
Krónika

Irán megfenyegette Romániát az Amerikának nyújtott hadászati támogatás miatt

Politikai és jogi lépéseket helyezett kilátásba Teherán Romániával szemben annak nyomán, hogy Bukarest logisztikai támogatást hagyott jóvá az Egyesült Államoknak az Irán ellen folytatott katonai fellépés keretében.

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én
Székelyhon

Nicușor Dan román államfő is üzent az erdélyi magyaroknak március 15-én

Nicușor Dan román államfő is köszöntötte a romániai magyarokat a nemzeti ünnep alkalmából.

// még több főtér.ro