// 2024. október 6., vasárnap // Brúnó, Renáta

FRISSÍTÉS: mégsem kell a tíz osztályos végzettség a jogsihoz

Álhír volt, nem kerül bele a KRESZ-be ilyen feltétel.

FRISSÍTÉS Nem igaz, hogy a gépkocsivezetői igazolvány megszerzésének egyik feltétele lenne a legalább tíz osztályos végzettség. Az információt az egyik legnagyobb romániai hírügynökség, a Mediafax hírére alapozva vettük át, de mint kiderült, az értesülés téves volt. Megnéztük, de az utóbbi hónapok kormányüléseinek napirendjén nem is szerepelt a közlekedési szabályzat ilyen módosítása, és a KRESZ jelenleg érvényben levő változata sem tartalmaz ilyen kitételt. Közben Maria Plumbu, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Krónikának cáfolta is, hogy iskolai végettséghez kötnék a jogosítvány megszerzését.

Eredeti cikkünk: Az új év új módosításokat hozott a közlekedési szabálykönyvben. A legfontosabb ezek közül, hogy iskolai végzettséghez kötik a jogosítvány megszerzését. Sokszor szó volt már róla, hogy akinek nincs legalább tíz osztálya, ne szerezhessen jogosítványt, de 2022 januárjáig kellett várni, hogy meg merjék lépni a hatóságok. Az új szabályokat elsősorban a jogsiszerzés körüli korrupciós botrányok indokolják. Emlékszünk még a már-már maffiaszervezetként működő suceavai jogosítvány-kibocsátó hivatal ügyére, ahol a gyanúsítottak annyi pénzt halmoztak fel, hogy az még a sokat látott DNA-ügyészeket is meglepte? A suceavai eset csak az irdatlan mennyiségű pénz és a gyanúsítottak magas száma miatt került a figyelem középpontjába – a kenőpénzért jogosítvány osztogató hivatalnokok más megyékben is kijátsszák a rendszert, és a jelenség évek óta megállíthatatlan. A törvénymódosítást ennek apropóján kezdeményezték, bár kérdéses, ha az eddig törvényeket nem tartották be, akkor az új rendelkezések betartását mi garantálja. Akinek nincs tíz osztálya, de jogsit akar, vajon nem talál egy hivatalnokot, akit meg lehet vesztegetni?

A Ciucă-kormány tavaly év végén bocsátotta ki a kormányrendeletet, mely a büntetőpontok felső értékét is meghatározta. 2018 óta rendszeresen hozzáigazítják a büntetőpontokat az országos bruttó minimálbérhez, melynek 10%-át teszi ki. Egy büntetőpont 145 lejt ért eddig is, és a rendelet értelmében ez így is marad. Ha emelték volna, akkor 255 lejt fizethenének a szabálysértők. Az is sokakat érdekelhet, hogy a vezetés közben telefonáló sofőrök ezentúl 30 napig elbúcsúzhatnak a jogosítványuktól. Legalább addig sem veszélyeztetik mások életét a forgalomban.
Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását
Krónika

Brüsszeli felszólítás: Románia szüntesse meg az áram és a gáz árképzési és kiviteli korlátozását

Felszólító levél útján kötelezettségszegési eljárást kezdeményezett az Európai Bizottság Románia ellen, mivel az korlátozza a piaci szereplők szabadságát az áram és a gáz nagykereskedelmi árának meghatározása, illetve a földgáz exportja tekintetében.

Modern szolgasorsban Székelyföldön
Főtér

Modern szolgasorsban Székelyföldön

Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Éjszakai balhé Csíkszeredában
Székelyhon

Éjszakai balhé Csíkszeredában

Őrizetbe vettek két férfit, miután verekedés tört ki Csíkszeredában vasárnapra virradóan – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóosztálya.

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza
Krónika

Szovátát, Gyergyószéket is eléri minden idők legnagyobb sztrádaépítési láza

A Közúti Beruházások Országos Társasága jóváhagyta a versenytárgyalás kiírását az Erdélyt Moldvával összekötő A8-as autópálya hegyvidéki, Gyergyószéket is érintő szakaszainak megépítésére.

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében
Székelyhon

A tetején állt meg egy autó Csernáton közelében

Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.

// még több főtér.ro