// 2026. szeptember 27., vasárnap // Adalbert

Folytatja a jogi rúgkapálást a PSD aktuális vezetése ellen a börtönben csücsülő Liviu Dragnea

// HIRDETÉS

A PSD teljes felszámolásával szeretné elérni, hogy újratárgyalják az ügyét.

Nem nyugszik bele Liviu Dragnea, hogy már nem ő fújja a passzátszelet a PSD-ben, és a rácsok mögül hadjáratot indított a párt aktuális vezetősége ellen. A PSD volt elnöke augusztusban a bukaresti bíróságon támadta meg a párt június 29-i kongresszusának eredményét, amelynek nyomán  Viorică Dăncilát elnökké és Mihai Fifort főtitkárrá választották, mert szerinte a vezetőcsere nem az előírásoknak megfelelően zajlott le. A bíróság pár napon belül döntött: Dragnea óvását visszautasította és érvényesítette az új vezetőséget. Ezen döntés ellen nyújtott be most fellebbezést a továbbra is rácsok mögött tartózkodó exelnök.

Dragnea a beadványban a PSD teleormani szervezetének felszámolását kérte, amit saját büntetőügyére vezetett vissza. Az őt három és fél évre elítélő bírósági döntés ugyanis megállapította, hogy a két fiktív alkalmazott – akiket a gyermekvédelmi igazgatósághoz szerződtettek, de valójában a PSD teleormani szervezeténél dolgoztak – csalást követett el. Dragnea ügyvédei ezzel próbálják megalapozni, hogy a PSD teleormani szervezete 2006 és 2012 között illegálisan működött, ezért fel kell számolni. Ha pedig felszámolják, akkor a a pártstatútum módosítására is szükség van. Dragnea arra is hivatkozik a beadványban, hogy a teleormani szervezet jogszerűtlen működése, és részvétele a júniusi kongresszuson a teljes PSD felszámolásához vezethet.

Kíváncsiak vagyunk, mindehhez mit fog újfent szólni a bíróság és Viorica Dăncilă PSD-elnök.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Varga László Edgár

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Mire megoldás az, ha letiltjuk egymást a Facebookon?

Fall Sándor

Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„Ne tapogasson engem, Groza úr!”

Sólyom István

Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.

„Nincsen rózsa Teiuș nélkül” – történetek az egykori cenzúráról az erdélyi magyar nyilvánosságban

Sánta Miriám

Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év
Főtér

Olguța, Boc, Băsescu, az idegengyűlölet és a 2000 éve tartó 108 év

Úgy tűnik, a nehéz időkben az egyébként demokratának, európainak vagy egyszerűen jól neveltnek tűnő román vezetők idegengyűlölővé válnak. Ennél az alakváltós politikai játéknál az AUR vérnackósága is jobb.

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt
Krónika

Sertéshólyagba zárt hagyomány: így készül az uniós oltalmat nyert tekei gyúrt sajt

A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.

A Fotógróf
Főtér

A Fotógróf

Túlzok, persze, amikor azt mondom: amit a múlt század második felében Szabó Tamás kolozsvári fotóművész nem látott, azt nem volt érdemes látni. De nem túlzok, amikor azt mondom: mindent látott, amit fontos volt látni.

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét
Székelyhon

Hegyimentőket is riasztottak, hogy sürgősen elsősegélyt nyújtsanak, de már nem tudták megmenteni az életét

Mentőegységeket, köztük hegyimentőket riasztottak egy súlyos balesethez szombaton délután a Maros megyei Nyárádremete közelébe, egy nehezen megközelíthető területre.

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást
Krónika

Októbertől jön az új útdíjfizetési rendszer, sokaknak okozhat majd fejfájást

Ha minden a tervek szerint halad, október elsejétől hatályba lép az új díjszabási rendszer a romániai országutak használatára vonatkozóan.

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség
Székelyhon

Betört a csíkzsögödi autóbontóba, tört-zúzott, majd elkötött egy autót – keresi a rendőrség

Egy órán át garázdálkodott egy ismeretlen elkövető a csíkzsögödi MCRacing autóbontó udvarán: autószállítókat tört össze, járműveket rongált meg, áttörte a kerítést, majd egy forgalomból kivont autóval hajtott el.

// még több főtér.ro