// 2024. szeptember 30., hétfő // Jeromos
köz és vélemény

Folyamatosan csökken a járvány intenzitása, de a halottak száma továbbra is elkeserítően nagy

Kedvező és borzasztó számadatok is vannak.

A vasárnapi adatoki is azt mutatják, hogy a koronavírus negyedik hulláma kifulladóban van: akárcsak az előző napokon, most is jó 3000-rel kevesebb új fertőzöttet találtak 24 óta alatt, mint egy héttel korábban. Most 7424 új fertőzöttre bukkantak, míg múlt vasárnap ez a szám még 11 725 volt – igaz, akkor több tesztet végeztek. A napi elhalálozások száma azonban továbbra is magas, ahogy azt az egészségügyi szakértők előrejelezték: 394-en haltak bele a kór szövődményeibe, és 33 korábbi áldozatról derült ki, hogy a koronavírus-fertőzés okozta a halálukat.

Jó hír ugyanakkor, hogy a gyógyultak száma 10 337-tel nőtt.

Azonban több fertőzöttet – 20 005-öt – ápoltak a kórházakban, közülük 1874-et intenzív osztályon. Az oltási kampányt koordináló testület közben közölte: vasárnap átlépte a hétmilliót a legalább egy adag vakcinával beoltottak száma. Eközben abba is betekintést nyerhetett a nyilvánosság, mi késztette arra az elmúlt jó egy hétben az embereket, hogy megrohamozzák az oltópontokat., Mint kiderült, nem csupán az, hogy a berobbant járvány és a napi több száz halott végre ráébresztette a polgárokat, hogy valóban az oltás az egyetlen fegyver a járvány terjedése ellen. Az oltópontokon megkérdezettek közül volt, aki beletörődve mondta: „idősebb orvosoktól”

azt hallotta, hogy az oltás három-négy év múlva megöli, és néha sírni támad kedve, de mégis felvette, mert külföldön vállalt munkát, anélkül pedig nem lehet.

Más azért várt mostanáig, mert úgy értékeli, hogy mostanra elég tanulmány látott napvilágot az oltások hatékonyságáról, emellett a beoltott nagyszülei és egy barátja könnyedén átvészelték a fertőzést. Olyan nő is akad, aki terhessége miatt nem oltakozott, de szülés után beoltatta magát, más pedig a mellékhatásoktól félt. És persze olyan is van, aki csak a hétfőtől az oltatlanok számára bevezetett korlátozások miatt vette fel az oltást, de amúgy nem igazán bízik benne.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

Patka Gergő: „A kung-fu nemcsak a harcra, hanem az életre is felkészít”

Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost
Krónika

Kenőpénz elfogadása miatt vettek őrizetbe egy erdélyi orvost

Csúszópénz elfogadásának gyanúja miatt őrizetbe vették a nagyszebeni Vasutaskórház, valamint a nagyszebeni megyei sürgősségi kórház egyik orvosát és volt menedzserét, Liliana Coldeát.

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében
Székelyhon

Kamerát szerelt fel a kukkoló a zetelaki községháza személyzeti vécéjében

Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.

// még több főtér.ro